Blanka, Bianka
-2 °C
14 °C

Származásával támadnak amerikai demokrata elnökjelölt-aspiránst

2019.06.30. 13:16

Szülei származása miatt érte támadás Twitteren Kamala Harrist, a 2020-as amerikai elnökválasztás demokrata jelöltségéért versenybe szállt kaliforniai szenátort – írja a CBS News.

Harris a kaliforniai Oaklandben született, de szülei Indiából és Jamaikából vándoroltak be az Egyesült Államokba. Ezzel támadta őt az Ali Alexander nevű ismert jobboldali, aki maga is fekete, de a Harrishez hasonló "nem amerikai feketék" szerinte megfosztják a történelmüktől a valóban amerikai feketéket.

Harris szóvivője szerint ez a támadás ugyanolyan rasszista indíttatású, mint az az évekkel ezelőtti eset, amikor Barack Obamát támadták, szintén az amerikai származását megkérdőjelezve. Annak a támadásnak az egyik prominens hangja éppen a mostani elnök, Donald Trump volt.

A Harris elleni támadást most Trump fia, a több mint három millió követővel rendelkező Donald Trump Jr. is megosztotta, bár később törölte a bejegyzését, és egy szóvivője azt mondta, csak azért osztotta meg a Alexander tweetjét, mert korábban sose hallotta azt a vádat, hogy Harris félig indiai lenne.

Harrist az elnökjelöltségért küzdő minden demokrata ellenfele védelmébe vette, még az a Joe Biden is, akivel a héten rendezett első demokrata elnökjelölt-jelölti vitán éppen a rasszizmus témájában szólalkozott össze. Harris azt rótta fel Bidennek, hogy a férfi korábban elismerően beszélt a faji megkülönböztetést nyíltan támogató James Eastland és Herman E. Talmadge egykori szenátorokról, illetve hogy Biden a hetvenes években ellene volt, hogy fehér gyerekeket olyan iskolákba vigyenek, ahol többségében fekete diákok tanultak, és fordítva. A vitát egyébként az elemzők szerint Harris nyerte, több témából is ő tudott a legerősebben kijönni.