Frigyes
15 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Albán dráma: titkos felvételek, drog, korrupció és a Nyugat nagy bakija

000 1HF4IC
2019.07.04. 12:31
Súlyos belpolitikai válság alakult ki Albániában. A német Bild megdöbbentő hangfelvételeket tett közzé Edi Rama szocialista miniszterelnökről és környezetéről. A lakosság tüntetni kezdett, az ellenzék bojkottálta, az államelnök pedig törölte a június 30-i helyhatósági választásokat, ám azokat a kormányfő utasítására mégis megtartották. Ebben a nagyon balkáni történetben az EU szerepe is álságos, és persze már felbukkant az örök magyarázat: Soros destabilizál.

Egy hónapja tüntetnek az albánok, elsősorban az ellenzéki demokraták Edi Rama szocialista miniszterelnök ellen. Albániában érdemes óvatosan bánni a fogalmakkal, de nevezzük a kormányzó Albán Szocialista Párt szimpatizánsait baloldaliaknak, míg örökös ellenfeleiket, a most éppen Lulzim Basa vezette Albán Demokrata Párt híveit jobboldaliaknak. Valójában a hagyományos politikai fogalmakat tekintve mindkét párt

  • eléggé baloldali retorikát alkalmaz,
  • igencsak populista,
  • teljesen opportunista,
  • és nem fukarkodik a nemzeti jelszavakkal, a nacionalista külpolitikai akciókkal sem.

Kettejük között a különbség inkább abban fogható meg, hogy a demokraták 28 éve (Albániában 1991 tekinthető a rendszerváltás évének) a kommunistaellenességben látják a fő üzenetüket. Ennek bőven van táptalaja, mivel Albániában a kommunizmus egy teljesen eszetlen, bunkerépítő, korrupt és kegyetlen rendszert jelentett.

A szocialisták is kommunistaellenesek, Edi Rama is gyakran beszél úgy a múlt rendszerről, hogy „mi voltunk Európa Észak-Koreája”, de ők a rendszerváltás után megjelenő és hasonlóan korrupt demokrata elitnek is hadat üzentek, és valóban, a múlt rendszer még életben levő, piacképesebb kegyeltjei náluk bukkannak fel.

Az albán Strache-ügy

A mostani politikai botrány úgy kezdődött, hogy a német Bild nyilvánosságra hozott olyan telefonbeszélgetéseket, melyek szerint a hatalmon lévő szocialista párt bűnözőkkel egyeztet, választási csalásokat szervez, és az egész országra kiterjedő korrupciós rendszert épít ki. Edi Rama politikustársairól, gengszterekről, de magáról a miniszterelnökről is készültek felvételek.

Az ügy kísértetiesen hasonlít az osztrák Heinz-Christian Strache szabadságpárti alkancellár megbuktatásához, itt is vélhetően titkosszolgálati akcióval rögzített korábbi felvételek jutottak el egy mainstream német médiához. Az ellenzék teljesen jogosan a tartalmon van felháborodva, míg a kormánypárt a rögzítés és a kiszivárogtatás módszerén.

Ami most kiderült, sajnos nem meglepő, de valóban durva, Ausztriában, de talán még Csehországban is a kormány bukásához vezetne. Azonban a 2013 óta hatalmon levő albán szocialisták többségben vannak a parlamentben, és nagyon úgy néz ki, hogy nem terveznek sem lemondást, sem előrehozott választást.

Érdekes szereplő a történetben az államelnök is. Ilir Meta elvileg független, kivételesen se nem demokrata, se nem szocialista politikus, egy komolytalan minipárt vezetőjeként, a mérleg nyelveként lett államelnök. Meta elég zavaros alak, most is előbb lefújta az önkormányzati választásokat, de amikor azokat a kormányfő utasítására mégis megtartották, azt kezdte harsogni, hogy az amerikai Soros György destabilizálja az országát. Ugyan erről semmi további konkrétumot nem mondott, de azért mindezt nagy visszhangot kiváltó nemzetközi sajtótájékoztatón jelentette be.

Magán a furcsa helyhatósági választáson voltak is kisebb incidensek, de az ellenzék nélkül megrendezett voksolás még a nyugodtabb albán választások közé tartozott, néhány körzetet ugyan „betámadtak” a demokraták, de most nem kerültek elő a pisztolyok, mint korábban többször is.

Nagyon összetett politikai helyzet

A nép többsége amúgy eléggé szkeptikus. Ezek is lopnak, azok is lopnak – gondolják, de mostanában azért némi fejlődés is érezhető volt Albániában, a gazdaságban is, a főváros Tirana városképén pedig feltétlenül.

A Nyugat (az Európai Unió és az Egyesült Államok is) Albániában hagyományosan inkább a szocialistákban látja a megfelelő partnerét. Magyarország és Orbán Viktor miniszterelnök viszont éppen a másik oldal, a leginkább Sali Berisha kardiológus nevével fémjelzett demokratákkal szokott barátkozni (Berisha és Orbán életútja is nagyon hasonló, Berisha is a rendszerváltás óta vezeti erősen antikommunista politikai formációját).

Meg sem kezdődtek a csatlakozási tárgyalások

Albánia mindenesetre most elég bonyolult helyzetben van, és politikai elitje kifejezetten csalódott. Közhely, de attól még igaz, a Balkán és így Albánia is örökké puskaporos hordó. Minden ország körül sok a balhé, mindenki veszekszik a szomszédjaival, és általában a belső frontok sem békések, mert a többség és a kisebbség nem tud együtt élni.

Albán szempontból fontos az észak-macedóniai és a montenegrói albán kisebbség, míg Albániában a görögök jelentenek állandó konfliktusforrást, de tele van torzsalkodással a koszovói albán–szerb együttélés is. Ahol pedig természetes albán kisebbség nem él, ott a kivándorló albán vendégmunkások és bűnbandák körül „zajlik az élet”.

A Nyugat alapvetően jót akar:

  • békés délkelet-európai államokat,
  • gazdasági fejlődést,
  • illetve azt, hogy ez a térség ne kerüljön ellenséges, értsd orosz, kínai, török vagy éppen radikális iszlám befolyás alá.

Éppen ezért ígérgetni szokott, elhúzta több nyugat-balkáni állam előtt is a mézesmadzagot.

Ha segítetek a céljainkban, megkezdjük a csatlakozási tárgyalásokat

– ez az üzenet, csak aztán ebből az EU semmit nem tartott be.

Nem állnak készen

Azt ugyan komoly elemző nem állítja, hogy a térség államai (Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Koszovó, Észak-Macedónia és Albánia) közül bárki készen állna az uniós tagságra, de két országban, Észak-Macedóniában és Albániában a bizonyos szempontból éppen a Nyugat által felemelt vezetők erős legitimációt kaptak volna, ha legalább szép lassan elindul egy óvatos csatlakozási tárgyalgatás. Ezt persze el lehetett volna akármeddig húzni, de pusztán a remény segíthette volna a régió stabilizálását.

Ahogy a Balkan Insight elemzése írja, a fő ellenzők, vagyis Franciaország, Hollandia azonban nagyobb veszélyt láttak abban, hogy a V4, különösen a lengyelek és a magyarok, illetve a nagyobb államok közül az olaszok belső bomlasztása után tovább híguljanak az uniós értékek. Ezt a logikát Angela Merkel német kancellár minden törekvése ellenére végül a német parlament is átvette.

Csalódtak

Fontos tudni, hogy a térségben ugyan Szerbiában nem repes a lakosság az unióért, de Észak-Macedóniában és Albániában ma még 95 százalékos a csatlakozás híveinek aránya. Ám most a nép úgy érzi, hogy a nyugat-balkáni államokat valójában nem szeretné az EU felvenni, és ami most nagyobb baj, nem is csinál úgy, mintha fel szeretné venni őket.

Ezért most Szkopjéban és Tiranában is óriási a csalódás. Képzeljük el azt, hogy egy nyugati ígéret fejében egy-egy politikus kockázatot vállal, sőt benyeli saját népszerűségvesztését (Észak-Macedóniában az utált új országelnevezéssel, Albániában a szomszédok felé tett békés lépésekkel vagy a kábítószercsempészek elleni harccal), aztán úgy érzik, hogy hiába volt minden, a Nyugat orrba verte őt.

Edi Rama tündöklése és bukása

Az Észak-Macedóniát vezető Zoran Zaev helyzete ebből a szempontból még kritikusabb, de ezt éli meg Edi Rama is. Természetesen ez a külpolitikai környezet nem menti őt a súlyos ügyek alól. Nem is kérdés, hogy az albán szocialisták korrupciója, választási buszoztatása, bűnözői kapcsolatrendszere bűntett, visszaélés.

Ahogyan természetesen az is egyértelmű, hogy a másik oldal is nagyon durván játszott, amikor ő volt hatalmon. Albániában teljesen nyíltan megy a klán- és a kliensalapú választás. A közigazgatásban dolgozók a kormánypártra szavaznak, ha pedig az elbukik, cserélődik a mezőny. Vidéken pedig pártköntösbe bújtatva olyan klánvezetők indulnak a posztokért, akiknek egyetlen szavára 50 klántag dönt a voksáról.

Maga Edi Rama amúgy színes figura, gyermekkorában a kommunista rendszer kegyeltjeként nőtt fel, már akkor remekül festett, majd, mint a Guardian portréja is írja, válogatott kosárlabdázó volt. A rendszerváltás után egy rövid időre Sali Berisha demokratáinál találta magát, de hamar kilépett és meg sem állt Párizsig, ahol évekig festett, művészkedett. Visszatérése után több mint egy évtizedig volt Tirana polgármestere, ahol megőrizte „menőségét”, ő volt a tornacipős polgármester, akinek legalább két nagy húzása is volt.

A ronda négyemeletes kockaházas lakótelepeket kifestette, a folyóparti sátras csövesnegyedeket pedig felszámolta, és díszkivilágítással, parkosítással nagyon feljavította. Így élhető, színes várost varázsolt az addig lesajnált Tiranából.

Igaz, közben kritikusai szerint nagyon hiú maradt, és bár berobbant az országos politikába, miniszterelnökként sem a korrupcióval, sem a kábítószermaffiával nem bírt.

Bírói maffia

A magyar helyzethez képest Albániában annyiban más a korrupció, hogy az egyik legfertőzöttebb ág a bírói, és a politikában is az egyik fő törésvonal a bírák átvilágításának kérdése.

Sali Berisha – alighanem teljesen indokolt módon – friss államelnökként a rendszerváltás után azonnal lecserélte az egész bírói kart. Nem volt kár értük, addig kommunista vérbírók voltak, ám Berisha új bírói túl nagy jogosítványokat, gyakorlatilag élethosszig tartó megbízást kaptak, és alighanem nagyon korrupttá is váltak, mert arcpirító vagyonokat halmoztak fel.

Manapság a demokraták kitartanának ezen bírói kar függetlensége és jogosítványai mellett, a szocialisták (a Nyugat támogatása mellett) pedig a bírók átvilágítását (vettinget) szeretnék.

A kábítószer

Edi Rama a bíróügyben még nem ért el eredményt, ahogy a nagyüzemi kendertermesztésben sem akart, vagy tudott érdemit lépni. Sőt, elég kínos kudarca volt, amikor saját korábbi belügyminiszteréről, Samir Tahiriről kiderült, hogy részese az Olaszországba emigrált albánokkal folytatott nagyüzemi határmenti drogbiznisznek.

Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy később az újabb belügyminiszter családjáról is az derült ki, hogy drogkereskedő.

Európa kannabiszfővárosa

Lazarat egy dél-albániai falu, amelyet Európa vadkenderfővárosának is neveznek, és a fáma szerint ide a rendőrség nem nagyon mer bemenni. Helyzete egyáltalán nem egyedülálló, az ország gyenge infrastruktúrája miatt a hegyes-völgyes középső és déli részeken több olyan település is van, ahova csak szigorúan ellenőrzött szorosokon át vezet az út, és a farmerek vadkendertermesztésből élnek.

Több tízezren élnek ebből is, de abból a csempészetből is, ahogyan motorcsónakokkal a drogot Olaszországba, majd onnan az EU teljes területére viszik.

A kapcsolatot a Nyugaton élő albánok jelentik, és a legális munkavállalás mellett ez a jövedelem is komoly bevételt jelent Albániának, ahová az otthon maradt családtagoknak a nyugatiak utalják a megélhetéshez szükséges összegeket.

Így már érthetőbb, hogy miért nem volt sürgős az albán államnak, hogy mindezt felszámolja, ezt a problémát vélhetően az ellenzék sem tudná könnyen megoldani.

A Nagy-Albánia projekt

Edi Rama egyik fő bűne ez a Nyugat szemében, míg a másik a nacionalista viszályszítás. Olyan „Nagy-Albánia”-lépésekre kell gondolni, amelyek önmagukban pozitívumok, de mégis van bennük veszélyes elem is.

  • Az, hogy Edi Rama is bele-beleszól a koszovói albán–szerb vitákba.
  • Gigantikus beruházással elkészült az óriási albán–koszovói autópálya, amely pillanatok alatt összekötötte nemcsak Pristinát és Tiranát (10-10 kilométer híján), de a távolabbi albán tengerpartokat is, ráadásul úgy, hogy gyakorlatilag megszüntette a két állam között a határőrizetet.
  • De ilyen túlmozgás az is, ahogy Edi Rama az észak-macedóniai albánokkal folytat rendszeres politikai egyeztetést, amit a szomszéd nem néz jó szemmel.

Hova futnak ki az események?

Jó eséllyel sehová. Edi Rama és Sali Berisha élet-halál harca még jó ideig alapélménye lesz az albán belpolitikának. Igaz, mindkét pártban kopogtat már a fiatalabb generáció. A Demokrata Párt ifjúsági tagozatából kinőtt Lulzim Basa hivatalosan már első embere a demokratáknak, míg a szocialisták ifjúsági szervezetének korábbi vezetője, Erion Veliaj. Ramához hasonló pályát jár be, mert most ő Tirana polgármestere, és úgy tűnik, hogy szintén remek munkát végez.

Ám a politikai oldalak tele vannak rémes ügyekkel, az árokásós politizálás kibékíthetetlen ellentéteket szült a politikában, de a szavazók körében is.

Az albán közélet politikai manőverei, parlamenti kivonulások, tüntetések, bojkottok ugyan a nyugat figyelmét felhívják a válságra, egyfajta legitimációs válságot is okoznak, de a hatalmon levőket semmiképpen nem riasztják el, mert mindenki őszintén meg van győződve arról, hogy az ördöggel (értsd a másik politikai oldallal) vívott küzdelemben nem szabad hátrálni és minden eszköz megengedett.

A Nyugat tudna közbelépni

Egyedül a Nyugat lenne képes közbelépni. Amikor 2017-ben a demokraták egyszer már bojkottálni szerették volna az albán választásokat, egészen látványos volt, ahogy egy koreai származású amerikai diplomata, Brian Hoyt Yee Tiranába repült, majd két nap múlva magasra emelte a két albán politikai párt vezetőjének karját, és a demokraták mégis elindultak a választásokon.

Csakhogy akkor az albánok még hittek a Nyugatnak, a csatlakozási tárgyalások megkezdésének csúszása miatt most már mindenki bizalmatlan, a Nyugat nehezebben ígér, albán politikus pedig nehezebben fogad meg nyugati intelmeket.

(Borítókép: Edi Rama, Albánia miniszterelnöke Jean Claude Juncker-el, az Európai Bizottság elnökével kezet fog)