István, Vajk
18 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Egy hónapon belül harmadszor remegett Merkel a nyilvánosság előtt

2019.07.10. 13:07

Egy hónapon belül harmadik alkalommal videózták le úgy Angela Merkel német kancellárt, hogy egy nyilvános eseményen ijesztően remegni kezdett. Ezúttal a finn miniszterelnök, Antti Rinne mellett állt, és a kollégája érkezésének tiszteletére rendezett katonai tiszteletadást nézte Berlinben, amikor ismét furcsa tüneteket produkált. Minderről a Sky News tudósított, közölve az újabb videófelvételt a kancellár remegéséről.

Hetek óta találgatások övezik a német kancellár egészségügyi állapotát, még akkor is, ha maga Merkel már többször egyértelművé tette: jól van. Legutóbb az oszakai G20-csúcstalálkozót követően nyilatkozott állapotáról, hiszen a csúcsot megelőző nyolc napban kétszer filmezték hasonló remegős tünetekkel.

Jól vagyok, ahogy a remegések jöttek, úgy el is múlnak majd 

– mondta Merkel akkor, és most is csak annyit mondott az állapotáról kérdező újságíróknak, hogy

Jól vagyok, ne aggódjanak!

A német kancellár egészségügyi állapotával ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesebben.