Pokollá tették a dolgozók életét, mert kirúgni nem lehetett őket
További Külföld cikkek
- Donald Trump is részt vesz a Notre Dame újranyitásán
- Kiutasították Magyarországra a tervezett terrortámadás gyanúsítottját Szlovákiából
- Csoportos perbe fogták a Hondát, az alig tízéves autókról mállik a festék
- „Így szoktak kezdődni a háborúk” – Ukrajna NATO-tagságáról tanácskoznak Brüsszelben
- Mostantól szexmunkára is lehet munkaszerződést kötni Belgiumban
„Az apám halála azt jelentette, hogy a vezetőség elérte a célját"
– mondta a bíróságon Noémie Louvradoux, akinek édesapjára egy koromfolt emlékeztet a France Télécom (mai nevén Orange) mérignaci irodaházának falán. Az 56 éves Rémy Louvradoux, aki lánya 18. születésnapja előtt néhány nappal, 2011 áprilisában felgyújtotta magát a munkahelye előtt, egyike azoknak az embereknek, akiknek az öngyilkossága miatt büntetőperbe fogták a francia óriáscég egykori vezetőit.
A Párizsban folyó per több mint egy évtizeddel az első tragikus események után, idén májusban kezdődött el, és a múlt hét végén befejeződött a két és fél hónapig tartó tárgyalássorozat. Már csak az ítélet van hátra, ami december 20-án várható. A perben a France Télécom hét egykori vezetője ül a vádlottak padján, hármójukat akár szabadságvesztésre is ítélhetik. Az ügyészség a kiszabható lehető legsúlyosabb büntetést kérte rájuk.
Nemcsak Franciaországban, hanem világviszonylatban is példa nélküli ez a per:
most először vonhatnak embereket büntetőjogi értelemben felelősségre zaklatással felérő, pusztító munkahelyi légkör szándékos teremtéséért.
A francia jogrendben külön büntetőjogi tényállás rendelkezik arról, hogy ezért a bűncselekményért pénzbírság és egy évig terjedő szabadságvesztés járhat. Amilyen döntés most születik, az precedensként hatással lehet majd más vállalatok működésére is.
A vádiratba 19 France Télécom-dolgozó öngyilkosságát foglalták bele, de korábban ennél is sokkal több öngyilkosságot hoztak összefüggésbe azzal, hogy a vállalat mennyire borzalmas munkahellyé vált a kétezres években. A pontos szám vitatott, a BBC azt írta: 60 halálesetről lehet szó egy hároméves periódus alatt, a szakszervezetek szerint csak 2008-ban és 2009-ben 35-en ölték meg magukat az alkalmazottak közül. A vádirat a 19 befejezett öngyilkosság mellett tartalmaz 12 kísérletet, amikor sikerült megmenteni a dolgozó életét, illetve 8 olyan esetet is, amelyben az illető súlyos depresszióban vagy arra visszavezethető betegségben szenvedett.
22 ezer álláshely tűnt el
A bíróság előtt sorra tanúskodtak a Noémie Louvradoux-hoz hasonló gyászoló családtagok, és megelevenedtek a régi tragédiák, amik annak idején a francia lapok címlapjain szerepeltek. Egy 32 éves nő kivetette magát párizsi munkahelye negyedik emeletéről. Egy 53 éves középvezető nőre az ügyfélszolgálatos kollégái találtak rá eszméletlenül a metzi iroda padlóján fekve, gyógyszer-túladagolással. Egy férfi értekezlet közben hasba szúrta magát, túlélte, és tettét később azzal magyarázta az újságíróknak: fel akarta hívni a figyelmet a munkakörülményekre a France Télécomnál.
Nem ő volt az egyetlen, aki nyíltan a céget okolta, többen is a vállalatot tették meg felelősnek búcsúlevelükben. Volt, aki magánéleti problémák mellett említette a munkahelyét, de például Michel Deparis feketén-fehéren úgy fogalmazott a búcsúüzenetében, hogy „a France Télécom felelős az öngyilkosságomért".
De mi folyt ebben az időszakban Franciaország egyik legnagyobb munkáltatójánál? A France Télécom valaha állami cég volt, a postaügyi és telekommunikációs minisztérium alá tartozott. Az 1998-ban elkezdődött, fokozatos privatizáció 2004-re nagyobbrészt végbement (bár 2009-ben is az államnál volt még mindig a részvények 27 százaléka). A régi dolgozók, akik közszolgaként kezdtek ott a '80-as, '90-es években, és arra számítottak, hogy hosszú, nyugalmas pályát fognak befutni egy monopolhelyzetben lévő állami cégnél, új helyzetben, addig ismeretlen nyomás alatt találták magukat.
A magánszektorhoz való alkalmazkodás újraszerveződést, lényegi átalakulásokat követelt meg a cégtől. Ennek része volt hatékonyságnövelés felkiáltással egy brutális létszámleépítés is.
2006-ban eldöntötték, hogy két év alatt 22 ezer álláshelyet felszámolnak, ami a 130 ezres cégben lényegében azt jelentette, hogy minden ötödik ember feleslegessé válik. Az átalakítási program része volt 14 ezer, cégen belüli áthelyezés is. A 22 ezer dolgozót nem lehetett csak úgy egyszerűen kirúgni, mert az egykori közszolgákat védték a munkaügyi törvények. A vádirat szerint ezért találták ki felsővezetői körökben azt a stratégiát, hogy olyan elviselhetetlen körülményeket teremtenek a dolgozóknak, amitől azok önként menekülnek a cégtől.
Az ajtón vagy az ablakon át
Akiktől meg akartak szabadulni, azokat elszigetelték, megfélemlítették, lefokozták, vagy újra és újra áthelyezték őket az ország egy másik pontjára, távol a családjuktól. A jogászok szerint a saját magát felgyújtó Rémy Louvradoux esete iskolapéldája annak, ami zajlott: a mérgező munkahely működésének. A férfi alulról kezdte, és az évek során kemény munkával felküzdötte magát egy helyi szinten fontosabb pozícióba, de 2006-ban megszűnt ez az álláshely, ő pedig három év leforgása alatt négyszer volt kénytelen munkakört és lakhelyet cserélni, miközben próbált olyan keményen dolgozni, ahogy csak bírt, hogy elkerülje az újabb változásokat. 2009-ben levelet írt a cég vezetőinek a kétségbeejtő helyzetről, és arról, hogy az öngyilkosságot látja egyetlen kiútnak, de ez sem javított semmin.
„Szerettük az apámat. És maguk megölték. Aztán mivégre?"
– szólította meg a bíróságon Louvradoux lánya a perbe fogott volt vezetőket. Fivére később, a lehető legszigorúbb büntetést kérő ügyészi vádindítvány után arról beszélt: itt az ideje, hogy a félelem végre megforduljon, ezután a dolgozók helyett féljenek a vezetők, akik eddig büntethetetlennek érezték magukat.
A vádlottak legismertebbike a most 77 éves Didier Lombard, aki 2005 és 2010 között a cég vezérigazgatója volt, és ridegnek, szívtelennek ható nyilatkozataival kivívta magának a franciák ellenszenvét a kétezres évek végén. Lombard, aki a többiekhez hasonlóan ártatlannak érzi magát, azt állítja, soha nem jutott el az ő kezébe Louvradoux 2009-es levele.
A volt vezérigazgatóra most üt vissza, hogy egy, a Le Parisien által ismertetett belső dokumentum szerint 2006-ban egy felsővezetői gyűlésen elhangzott a szájából: megszabadul a dolgozóktól így vagy úgy, „az ajtón vagy az ablakon át”. Lombard tagadja, hogy ilyet mondott volna, de a mondat ráégett, a bíróságon több szakszervezetis „ajtó vagy ablak" feliratú pólóban jelent meg.
Lombard: Igenis van szívem
Mindenesetre akár elhangzott ez, akár nem, a volt vezérigazgató nagy nyilvánosság, újságírók előtt is tett olyan botrányos nyilatkozatot, ami csak olaj volt a tűzre. 2010-es lemondása előtt az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor „öngyilkossági divatnak" titulálta az öngyilkosság-sorozatot.
Lombard ellen 2012-ben indították meg a hivatalos nyomozást. Az ügyvédje, Jean Veil korábban abszurdnak nevezte, hogy védencét egyáltalán bíróság elé állítják. Ő annyit ugyan elismer, hogy a cég átalakítása felzaklathatta, bánthatta a dolgozókat, de szerinte nem ez vezethetett odáig, hogy megöljék magukat. „Az átalakulás nem kellemes. Ez már csak így van. Nem tehettem volna semmit" – mondta a bíróságon.
„Ha nem én lettem volna ott, hanem más, akkor is ugyanilyen lett volna, ha nem még rosszabb"
– folytatta.
A Guardian tudósítása szerint egy adott ponton a bíró rákérdezett, hogy sír-e, amikor arról mesélt, hogyan utazott el egyszer valahova, hogy ott személyesen nyugtassa meg a dolgozókat, nem fognak bezárni. Azt válaszolta, hogy mivel nagyfőnök volt, az emberek azt gondolják róla, hogy nincs szíve, de ez nem igaz.
Lombard bírósági szereplése feldühített többeket a jelen lévő dolgozók közül. „Egyszerűen nem hiszem el. Rosszul vagyok tőle" – nyilatkozta az AFP-nek az informatikus Yves Minguy, aki súlyos depresszióját a felettesei által ráhelyezett nyomásnak tulajdonította. „Egy cég megmentése egyet jelent emberéletek elvesztésével, és ő nem tehetett semmit? Ez döbbenetes" – mondta.
Nem is kiugróak a számok?
Lombard mellett egykori helyettese, Louis-Pierre Wenes és a cég volt hr-vezetője, Olivier Barberot számíthat arra, hogy akár egyéves szabadságvesztésre ítélhetik. A másik négy, bűnrészességgel vádolt ember alacsonyabb rangú vezető volt. Mindannyian fejenként 15 ezer eurós, azaz közel 5 millió forintos bírság lehetőségével is szembenéznek, a 2013 óta Orange néven futó cégnek magának pedig 75 ezer eurós (majdnem 25 millió forintos) pénzbírság van kilátásban.
Az elmarasztaló ítélet feltétele, hogy a bíróság bizonyítottnak találja a vád állítását: a vezetők cinikus módon, szándékosan teremtettek olyan légkört, amiről tudták, hogy a dolgozók egy része nem fogja elviselni. A védelem szerint egy ilyen vádat képtelenség bizonyítani.
A menedzsment a kétezres években visszatérően hivatkozott arra, hogy az első látásra ijesztő öngyilkossági számok a France Télécomnál, tekintve, hogy egy bő 100 ezres cégről van szó, valójában nem kiugróak. Az általános öngyilkossági ráta 2004-ben például úgy alakult Franciaországban, hogy 100 ezer emberre 15 öngyilkosság jutott. 2008-ban a francia férfiak öngyilkossági rátája a WHO adatai szerint 26,4 volt 100 ezer főre vetítve. A vállalat vezetése azt is felidézte, hogy 2000-ben például 28 öngyilkosság történt a cégnél, 2002-ben 29, vagyis statisztikailag nem mondhatók szokatlannak a 2008-as, 2009-es számok.
Saját segélyvonalat kellett indítani
A cég mindenesetre egy idő után azért elkezdte komolyan venni a jelenséget, volt válságmegbeszélés a munkaügyi miniszterrel, bejelentették 500, egyébként már tervbe vett áthelyezés felfüggesztését, ingyenes segélyvonalat indítottak, külsős tanácsadókat vettek fel, és a dolgozókat arra kérték, figyeljenek a kollégáikra, a depresszió korai jeleire.
A France Télécom egyébként nem az egyetlen francia cég volt ebben az időben, ahol egymást követték a dolgozók öngyilkosságáról szóló hírek. Hasonló tragikus problémával küzdött a Peugeot, a Renault-nál meg nyomozás is indult, miután négy hónapon belül hárman lettek öngyilkosok az egyik üzemből 2007-ben. Az egyik legnagyobb szakszervezet, a CGT 2009-ben azt közölte, hogy szerintük évi 300-400 öngyilkosság köthető közvetlenül munkahelyi körülményekhez. Ahogy a BBC 2009-es cikkében rámutatott: bármennyire is elterjedt az a nézet, hogy a francia munkavállalók élete könnyű a sok szabadság, rövid munkaidő, ráérős ebédszünetek miatt, valójában a WHO adatai szerint a világon Franciaországnál csak Amerikában és Ukrajnában gyakoribb a munkához kapcsolódó depresszió.
A France Télécom védekezése egyébként arra az öngyilkossággal foglalkozó szakértők körében általánosan osztott igazságra épül, hogy az öngyilkosság hátterében a legtöbb esetben nem egyetlen ok, hanem több tényező összejátszása áll, a mélyben szinte mindig meghúzódik valami, ami sérülékenyebbé teszi az embert, például depresszió, függőség, elszigeteltség. A túlzott leegyszerűsítés veszélyes.
Az ifjú Werther és a média
Másrészt Lombard kitartott a perben a régi elképzelése mellett is, csak az egykor botrányt kavaró kifejezése, az „öngyilkossági divat" helyett már Werther-hatásról beszélt, és az öngyilkosságokról beszámoló médiát okolta.
A Werther-hatás Goethe regényhőséről, illetve a regény 1774-es megjelenését követő öngyilkossági hullámról kapta a nevét. Azóta tudományosan bizonyított tény, hogy ismert emberek öngyilkosságát követően jelentősen nő azok száma, akik véget vetnek az életüknek. Így történt például Marylin Monroe, Robin Williams vagy Magyarországon a szépségkirálynő Molnár Csilla halála után. A jelenség akkor is megfigyelhető, ha nem ismert ember az áldozat, de az öngyilkosság híre valamiért bekerül a médiába, és az felelőtlenül kezeli a témát. A média felelősségét is sikerült kutatásokkal alátámasztani, ezért a WHO és az NMHH is megfogalmazott tudósítási irányelveket a téma megfelelő kezelésére. (Erről bővebben itt írtunk.)
Szakértők sokaságát hallgatta meg a bíróság a France Télécom-perben az öngyilkosságról társadalmi, pszichológiai szempontból. Az ő szakértői vallomásaikból pedig az rajzolódott ki, hogy a France Télécom-ügy megértésének a kulcsa nem a Werther-hatás.
A hangsúly arra került, hogy a munkahelyen elkövetett öngyilkosság speciális.
Amikor valaki felgyújtja magát az irodája előtt vagy kést szúr magába egy értekezleten, az nagyon más, mint a csendes, magányos öngyilkosság, amelyet rendszerint otthon követnek el. Az öngyilkosság, ha a munkahelyen történik, egyértelműen a munkát teszi vizsgálandó területté, értettek egyet a szakértők.
A leglelkiismeretesebbekből lettek az áldozatok
Christophe Dejours pszichiáter szerint ezek az emberek eredetileg nem voltak mentális betegek. Ha egy épületben halálos baleset történik, akkor leállítják a munkát. Miért nem teszik meg ugyanezt egy cégnél, ahol öngyilkosság történik? – tette fel a kérdést Dejours, aki szerint már egyetlen öngyilkosságnak is indokolnia kellett volna a leállást, hogy megvizsgálják és javítsák a munkakörülményeket.
A szakértők abban is egy véleményen voltak, hogy a munkahelyi öngyilkosságot elkövetők profilja egyedi: sokszor a legelkötelezettebb, leglelkiismeretesebb munkavállalókról van szó, akik sokat követelnek saját maguktól, és nem bírják elviselni az elismerés elmaradását. A dolgozók közül sokan azért kötődtek annyira ehhez a céghez, mert a társadalmi felemelkedés lehetőségét jelentette számukra. Dejours magyarázata szerint a kemény munka egy út a boldogsághoz, de ennek ára van, a munka az élet többi területének, sokszor a családi életnek a rovására megy. Ha a munka meghozza a gyümölcsét, akkor ezen az úton az egyén eléri önmaga szeretetét, a kiteljesedést, de ha ezt az utat valami elállja, akkor baj van.
A bíróságon egy Daniel Doublet nevű munkavállaló a saját tapasztalatairól szólva nagyon hasonlóról beszélt. Ő Párizs közelében élt, de egysze rcsak áthelyezték Besançonba, 450 kilométerre a családjától, és nem kapott érdemi munkát, sosem tisztázták, pontosan mi is a feladata.
„Képzeljék el az elszigeteltséget, amit éreztem. Mintha semmi sem lettem volna, egy élősködő"
– mondta. Christian Baudelot szociológia professzor a bíróságon arról tanúskodott, hogy az elszigetelődés, a névtelenség, a nagy nyomás a mobilitás felé: ez mind a társas kötődések széteséséhez vezet, márpedig az öngyilkosságnak gyakran köze van ehhez is.
A szakértők szerint a France Télécomnál elkövetett öngyilkosságok motivációi közül egy volt az is, hogy felhívják a figyelmet a bajra. A cég felelőssége abban is állt, hogy házon belül eleinte mennyire kevéssé reagált a vészjelzésekre. A változás csak akkor indult meg, amikor néhányan tragikusan látványos gesztussal a nyilvánosság felé fordultak a segélykiáltásukkal.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.
Cikkünk a tárgyalássorozatról szóló francia sajtóbeszámolók mellett alapvetően a BBC és a Guardian anyagain alapul.
(Borítókép: Szakszervezeti képviselők 2019. május 6-án Párizs bírósága előtt a France Telecom több korábbi tagjának az erkölcsi zaklatásra vonatkozó tárgyalásának első napján. Fotó: Lionel BONAVENTURE / AFP )
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.