Edit
10 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Irán lefoglalt egy brit tartályhajót, állítólag azért, mert iráni halászokkal ütközött

tanker

Újabb incidens történt a világ egyik legfontosabb vízi útján, a Perzsa- (Arab-) öböl bejáratát jelentő Hormuzi-szorosban, amelyen keresztül a Közel-Kelet olajforgalmának jelentős része bonyolódik. 

Az Iráni Forradalmi Gárda most egy brit zászló alatt közlekedő olajszállító tankert foglalt le, jelentette be az iráni média. A Stena Impero nevű hajó tulajdonosa, a Stena Bulk és a hajótér kereskedelmi hasznosításáért felelős cég, a Northern Marine Management péntek este Londonban kiadott közös tájékoztatása szerint a 2018-ban épült, 49 683 tonna vízkiszorítású tartályhajót nem azonosított kis naszádok és egy helikopter közelítette meg, miközben a Hormuzi-szoroson kelt át.

A két vállalat közleménye szerint a Stena Impero nemzetközi vizeken haladt. A tájékoztatás szerint a két cég jelenleg nem tud kapcsolatba lépni a hajóval, amely északi irányba fordult és Irán felé tart. A közlemény szerint a fedélzeten 23 fős legénység tartózkodik; személyi sérülésről nem érkezett hír. A két vállalat közölte, hogy szoros kapcsolatban áll az ügyben a brit kormánnyal.

A tankert a Forradalmi Gárda közleménye szerint azért foglalták le, mert "nem tartotta a tiszteletben a nemzetközi tengeri hajózás szabályait". A fegyveres testület Sepahnews nevű internetes oldalán kiadott közlemény azt is hozzáteszi, hogy a Perzsa- (Arab-) öböl partján fekvő Hormuzgán dél-iráni tartomány parti őrsége értesítette őket, írja az MTI.

Jeremy Hunt brit külügyminiszter azt mondta pénteken: London nem tervez katonai akciót a tartályhajó kiszabadítására, de annak azonnal elengedését követeli az iráni hatóságoktól. Londoni elemzői vélemények szerint amerikai katonai beavatkozás sem valószínű.

Irán szerint balesetet okozott a tartályhajó

Irán közlése szerint hatóságai azért foglalták le előző nap a Hormuzi-szorosban a Stena Impero brit tartályhajót, mert balesete volt egy iráni halászhajóval. Az iráni halászhajó vészjelzést adott le, de a Stena Impero nem vett erről tudomást - közölte Allahmorad Afifipur, Hormuzgán tartomány kikötői és tengeri hatóságának vezetője szombaton a Farsz hírügynökséggel. A brit hajó legénységének mind a 23 tagja jelenleg a bandar-abbászi kikötőben van hajóján, és az eset kivizsgálásának végéig ott marad - tette hozzá. Arról nem számolt be, hogy milyen baleset történt.

A Stena Impero tulajdonosa, a Stena Bulk és a hajótér kereskedelmi hasznosításáért felelős cég, a Northern Marine Management péntek este Londonban kiadott közös tájékoztatása szerint hajójuk nemzetközi vizeken haladt, balesetről nem tettek említést.

A brit olajszállító hajó, a Stena Impero, amelyről úgy vélik, hogy az iráni vizeken lefoglalták Szaúd-Arábia felé vezető útján.

A brit olajszállító hajó, a Stena Impero, amelyről úgy vélik, hogy az iráni vizeken lefoglalták Szaúd-Arábia felé vezető útján.
A brit olajszállító hajó, a Stena Impero, amelyről úgy vélik, hogy az iráni vizeken lefoglalták Szaúd-Arábia felé vezető útján.
Fotó: AFP

Közben magyar idő szerint péntek este kilenckor egy második lefoglalt tankerhajóról adott hírt a CNN, de később ezt cáfolták. Az viszont igaz volt, hogy egy libériai felségjelzésű MV Mesdar tankert fél órával a brit hajó után megállítottak az iráni hatóságok, de magyar idő szerint este 11-kor a libériai zászló alatt közlekedő tanker folytathatta útját, elhagyva az iráni vizeket, írja frissítésében a CNN.

Donald Trump amerikai elnök egy sajtótájékoztatón arról beszélt, felveszi a kapcsolatot az Egyesült Királysággal, és hozzátette, hogy egyelőre nem egyértelmű, hogy csak egy, vagy már két hajóról van szó. Trump szerint ezek a történések csak azt erősítik meg, hogy igaza volt korábban Iránnal kapcsolatban:

csak a gond van velük.

A mostani feszültség előzménye, hogy július elején Gibraltárban a brit hatóságok lefoglalták a Grace 1 nevű iráni tartályhajót. Teherán akkor azt követelte Nagy-Britanniától, hogy azonnal engedje szabadon a lefoglalt iráni járművet, és kalózkodásnak minősítette az incidenst, mivel szerintük a hajó nemzetközi vizeken haladt, amikor lefoglalták. A brit hatóságok azzal indokolták a lépést, hogy gyanújuk szerint a hajó Szíriába akarta szállítani rakományát - kétmillió hordó kőolajat - , megsértve az Európai Unió által az Egyesült Államok kérésére a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókat.

A történtek után a teheráni brit nagykövetet bekérették a külügyminisztériumba, az iráni Forradalmi Gárda egyik parancsnoka pedig nyilvánosan azt mondta, hogy Iránnak kötelessége lefoglalni egy brit olajszállító hajót, ha nem engedik el az ő tankerüket.

A gibraltári legfelsőbb bíróság azonban július 19-én további harminc nappal - augusztus 20-ig - meghosszabbította a Grace 1 lefoglalását. Fabian Picardo gibraltári főminiszter korábban Londonban találkozott az iráni kormány képviselőivel a konfliktus enyhítése érdekében, de nem ért el eredményt. A gibraltári hatóságok óvadék ellenében azóta szabadon engedték a hajó indiai legénységét, a kapitányt és három tisztet.

A tankerek ügye egy olyan időszakban élezi ki a konfliktust Irán és Nagy-Britannia között, amikor Irán az Egyesült Államokkal is a katonai konfliktus szélére sodródik. Donald Trump elnök július 18-án jelentette be, hogy lelőttek egy iráni drónt a Hormuzi-szorosban, miután 900 méterre megközelített egy amerikai hadihajót. Iránt tagadta az eset megtörténtét.

(Coverkép: Hormuzi-szoros, 2019. július 19. A Stena Bulk hajózási vállalat 2018. október 2-i felvétele a tulajdonában levő Stena Impero nevű brit tartályhajóról. Fotós: Tommy Chia, ügynökség: MTI/MTVA, forrás: MTI/EPA/STENA BULK)