Ilona
15 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Fegyveres német szélsőjobboldaliak szervezkedtek

2019.07.30. 13:02

Házkutatásokat tartottak kedden Németország négy tartományában fegyveres szélsőjobboldali szervezkedés gyanúja miatt - írja az MTI. A szövetségi legfelsőbb ügyészség közleménye szerint hat gyanúsított és további négy ember lakását kutatták át. A rendőrségi művelet két keleti és két nyugati tartományban, Szászországban, Szász-Anhaltban, illetve Alsó-Szászországban és Észak-Rajna-Vesztfáliában zajlott.

Az akciót bűnszervezet megalakítása és bűnszervezetben viselt tagság gyanúja miatt hajtották végre. 

A gyanúsítottakat "szélsőjobboldali meggyőződésük köti össze", és a Wolfsbrigade (farkasdandár) nevű szerveződés tagjaiként 2018-ban megalapították a Sturmbrigade (rohamdandár) elnevezésű alegységet, amelyet a szervezet "fegyveres szárnyának" szántak - áll a közleményben.

A gyanúsítottak célja a szóhasználatuk szerint "a szabad hon újbóli megerősítése", Németország átalakítása a "germán szokásjog" alapján, és feltételezhető, hogy mindezt erőszakkal akarták elérni.

A házkutatások a gyanú további megalapozását szolgálták, a legfőbb cél újabb adatok feltárása és annak megállapítása volt, hogy a csoport rendelkezett-e fegyverekkel. Egyelőre senkit sem vettek őrizetbe - közölték.