Belga külügyminiszter: Lehetnek idén terrortámadások Európában

2019.08.06. 13:27

A belga külügyminiszter, Didier Reynders szerint a következő hónapokban fennáll a kockázat az újabb terrortámadásokra Európa területén. Erről a Bel RTL nevű belga tévécsatornának nyilatkozott kedden, írja az MTI.

A belga sajtó azt követően kérdezte Reynders-t, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa nemrégiben kiadott jelentése terrortámadások év vége előtti elkövetésének kockázataira figyelmeztetett. Szerintük az Iszlám Állam számos katonája van még életben, akik segítségével a terrorszervezet újabb támadásokat készíthet elő nemzetközi szinten, amint megfelelő helyszín és idő áll rendelkezésre azok elkövetésére. Azt mondták, az Iszlám Állam még 2019 vége előtt akcióba léphet váratlan helyszíneken.

A belga külügyminiszter szerint az ENSZ-jelentésben közöltek a fennálló kockázatokra hívják fel a figyelmet. A terrorfenyegetéseket elemző belga központ (OCAM) a jelentéssel egybehangzó információkat közöl, ezek szerint a biztonsági kockázatok között kiemelt helyet foglal el a terrorista fenyegetés. Az OCAM szerint nem zárható ki újabb terrorcselekmény elkövetésének kockázata Belgiumban.

Az ország ezért továbbra is második fokozaton tartja a terrorfenyegetettség szintjét a négyfokozatú skálán, amely "lehetséges, de nem valószínű" támadást jelent. Kiemelt turistalátványosságok közelében, és a sok ember által látogatott helyszíneken, mint például koncertek, sportesemények, vagy vásárok, továbbra is a "lehetséges és valószínű", hármas fokozat marad érvényben.

A fenyegetés valóságos, de ez nem jelenti azt, hogy ma nagyobb kockázatokkal kell szembenéznünk, mint tegnap. Egyszerűen fel kell ismernünk, hogy a terrorizmus elleni fellépés hosszú távú küzdelem. Rendkívüli figyelemmel követjük a helyzet alakulását

 – mondta a belga külügyminiszter.

A 2015 novemberében, Párizsban hét helyszínen elkövetett merényleteket követően hármas, "lehetséges és valószínű" terrorkészültségi fokozatot rendeltek el Belgiumban, majd a 2016 márciusában, Brüsszelben két helyszínen elkövetett támadásokat követően a legmagasabb, azaz "súlyos és azonnali" fokozatúra emelték a terrorfenyegetettség szintjét az ország egész területén, amelyet később hármas szintre minősítettek vissza. A belga Nemzetbiztonsági Tanács 2018 januárjában döntött arról, hogy a terrorfenyegetettség szintjét országosan 3-asról 2-esre mérsékeli. Az utcákon fennmaradt a katonai jelenlét, de a katonák száma a fenyegetéssel arányos.

A négyfokozatú terrorfenyegetettségi skálán a 4-es szint a "súlyos és közvetlen" fenyegetettséget jelenti, a 3-as szint "lehetséges és valószínű", a 2-es "lehetséges, de nem valószínű" támadást, az 1-es szint "alacsony kockázatot" jelent.

Kapcsolódó

Világszerte visszaszorulóban a terrorizmus

Már a 2017-es adatoknak is lehet örülni, idén Nyugat-Európában alig volt már áldozat.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport