Sámuel, Hajna
18 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Fél év alatt hatodszor hibásodott meg a német külügyminiszter kormánygépe

2019.08.12. 20:11

Ismét meghibásodott egy német kormánygép, ezúttal Heiko Maas külügyminiszter nem tudott időben elindulni hivatalos külföldi útjára - jelentették német hírportálok.

A német diplomácia vezetőjével fél éven belül hatodszor fordult elő, hogy a szállítására kijelölt repülőgép meghibásodása miatt módosítania kellett programját. A külügyminisztérium tájékoztatása szerint a tervezettnél nagyjából fél órával később és egy kisebb géppel - egy A321 típusú Airbus helyett egy A319-essel - indult négynapos észak-amerikai útjára, írja az MTI.

A védelmi minisztérium repülős szolgálatánál az utóbbi három évben legkevesebb 15 meghibásodás történt. A legismertebb egy tavaly novemberi eset, akkor Angela Merkel kancellár nem érkezett meg időben a világ legfejlettebb országait összefogó G20 csoport argentínai csúcstalálkozójára, mert műszaki hiba miatt vissza kellett fordulnia gépének, a második világháború utáni első kancellárról, Konrad Adenauerről elnevezett Airbus A340-300-as repülőnek.

A 14 repülőgépet és 3 helikoptert üzemeltető szolgálat szerint nem teljesítenek rosszabbul, mint a polgári légitársaságok, csak éppen nagyobb sajtófigyelem irányul a meghibásodásokra, mert utasaik vezető politikusok. Kimutatásuk szerint a kormánygépek évente nagyjából 2500 utat tesznek meg, és ezeknek csak 2 százalékánál történik valamilyen fennakadás.

A sorozatos meghibásodások miatt a kormány elhatározta, hogy frissíti a flottát. A szövetségi parlament (Bundestag) költségvetési bizottsága áprilisban hozzájárult a kormány tervéhez, amely szerint 1,2 milliárd euróból (390 milliárd forint) vesznek három új Airbus A350-900 típusú gépet. Az összegben a gépek ára mellett a karbantartás és a személyzet kiképzése is benne van. Az első új gépet 2020-ban, a másik kettőt 2022-ben állítják forgalomba.