Zsófia
15 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Kilenc évet kapott a késelő, aki miatt tízezrek vonultak az utcára Németországban

2019.08.22. 16:45

Több mint kilenc év letöltendő börtönbüntetésre ítélték csütörtökön a németországi Chemnitzben azt a szíriai férfit, akinek a gyilkossági ügye óriási tüntetés- és ellentüntetés-hullámot váltott ki az ország keleti felében található városban. 

A chemnitzi tartományi bíróság a rendkívüli biztonsági körülmények között lebonyolított per során bizonyítottnak találta, hogy az országba menedékkérőként érkezett 24 éves férfi és a még mindig nemzetközi körözés alatt álló iraki tettestársa tavaly augusztus 26-án hajnalban leszúrt egy 35 éves kubai származású német állampolgárt, és súlyosan megsebesített egy másik férfit.

A vádlottat emberölésért és súlyos testi sértésért kilenc év hat hónap szabadságvesztésre ítélték.

Az ítélet nem sokban maradt el az ügyészség által indítványozott tíz év börtönbüntetéstől. Ellenben a védelem a vádlott felmentését kérte, és a nem jogerős ítéletet követően fellebbezett is. 

Ahogy arról annak idején részletesen írtunk, a bűncselekmény esetenként erőszakba torkolló demonstrációk sorozatához vezetett a Szászország tartománybeli városban, és feszültséget okozott a szövetségi kormányt alkotó pártok - a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) - között. 

Az eset napján, 2018. augusztus 26-án nem bejelentett tüntetést tartottak Chemnitz központjában, mely szélsőjobboldali zavargássá fajult, és másnap is megtámadtak egy zsidó vendéglőt és az SPD híveinek egy csoportját. Ezeket a cselekményeket a német nyilvánosságban az elkövetők idegenellenességének és szélsőjobboldali, jobboldali radikális nézeteinek tulajdonították. 

Angela Merkel kancellár és szóvivője egy videofelvétel alapján hajtóvadászatként jellemezte a 2018. augusztus 26-i spontán tüntetéseken történteket. A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) vezetője, Hans-Georg Maassen nyilvánosan kétségbe vonta ezt az értékelést. Kijelentése feszültséget keltett a koalícióban. A BfV vezetőjét az üggyel összefüggésben 2018 novemberében nyugállományba helyezték. 

A demonstrációkban betöltött szerepe miatt több politikus is támadta az Alternatíva Németországnak (AfD) szélsőjobboldali pártot, mely Michael Kretschmer, Szászország CDU-s miniszterelnöke szerint "a jogrenden kívülre helyezte magát".