Éppen tíz évvel ezelőtt, 2009. augusztus 26-án a kaliforniai Berkeley Egyetem kampuszán dolgozó női őröknek gyanús lett egy kusza vallási tanokat prédikáló, magas férfi két kislánnyal az oldalán. Ahogy később egyikük felidézte: afféle anyai ösztön, női megérzés mozdult meg bennük. Nem tűnt ugyan úgy, hogy a lányok félnek a papának szólított férfitól, de az őrök mégis azt érezték: bajban lehetnek, valami nem stimmel ezzel a hármassal. Színleg érdeklődni kezdtek a vallásos röpiratok tartalma iránt, és közben rákerestek a férfira a nyilvántartásban. Mikor ott meglátták, hogy egy próbaidőn lévő elítéltről, erőszakos szexuális bűnelkövetőről van szó, riadóztatták a pártfogó felügyelői hivatalt, hogy nézzenek a körmére.

A szőke hajú, a fogai közti kis hézag miatt is különösen bájos, ötödik osztályos Jaycee Lee Dugard a kedvenc, csupa rózsaszín darabból álló szerelésében indult iskolába reggel fél nyolc körül a kaliforniai South Lake Tahoe-ben 1991. június 10-én. Integetett a garázsnál matató nevelőapjának, és elsétált az iskolabusz felé. Amikor mellé gurult egy kocsi, és leereszkedett az ablaka, a kislány arra gondolt, hogy biztos útbaigazítást akarnak kérni. Fel sem fogta először, mi történik vele, mikor az ablakon kinyúlt egy kéz, ő pedig földre zuhant a sokkolópisztoly érintésétől, majd valaki berángatta az autóba. 

Az utolsó dolog, amit odakint megérintett, egy toboz volt. Két évtizeddel később egy láncon függő apró, toboz alakú medált viselt, mikor először adott interjút. A toboz számára a remény és az újrakezdés szimbóluma lett, mondta az ABC-s Diane Sawyernek. 

Vadászat volt

A jelenetet végignéző nevelőapa hiába vette üldözőbe biciklijével az autót. Ketten ültek benne: a negyven éves Phillip Garrido és valamivel fiatalabb felesége, Nancy. Vadászatra indultak aznap reggel, áldozatot kerestek maguknak. A Dugard-kislányt nem ismerték korábbról, egyszerűen csak megakadt a szemük rajta. A sokkolópisztolyt a férfi kezelte, és Nancy volt az, aki a gyereket behúzta a kocsiba, majd lenyomva tartotta a hátsó részen mindaddig, amíg haza nem értek a nagyjából kétszáz kilométerre, két órányira lévő otthonukba, a San Francisco öbölbeli Antioch-ba. 

A kislány eleinte azt hitte, hogy majd váltságdíjat kérnek érte, és sírva bizonygatta, hogy a szüleinek nincs sok pénze. 11 évesen el sem tudta képzelni, mi másért rabolna el valaki egy gyereket. A Garrido házaspárt azonban nem a pénz érdekelte: olyasvalaki kellett nekik, akin a pedofil hajlamú férj kiélheti valamennyi szexuális perverzióját. A kislányt bezárták, megfosztották a rózsaszín ruhájától, megbilincselték, és nem telt el sok idő addig, hogy Phillip Garrido elkezdje szexuálisan bántalmazni. Fogsága első három évében legalább hetente egyszer megerőszakolták.

A legrosszabbak azok a kínzások voltak, amiket a férfi „run"-nak (talán magyarul a futam szó adhatja vissza a jelentését legjobban ebben az esetben) nevezett. Ilyenkor Garrido serkentő drogokat használva hosszú időn, akár napokon át erőszakolta a perverziójának megfelelően felöltöztetett, kisminkelt, kikötözött és különféle pózokba kényszerített kislányt, miközben pornóképekkel vegyített gyerekfotókat nézegetett. 

Szülni 14 évesen, orvos nélkül

Mindez egy nem túl jómódú, de azért nem is teljesen lerobbant kertvárosi környék egyik lomos hátsó udvarában zajlott, az ott lévő rozzant tákolmányok egyikében, egy hangszigetelt fészerféleségben.

Garrido a Bibliából kiragadott részletekből és saját agyszüleményeiből zavaros hitrendszert épített fel saját magának. A ködös elméjű, falból jövő hangokat halló férfi azt mondta a kislánynak, hogy egy egyszerre angyali és démoni lény megengedte neki az elrablását. A magyarázata szerint a kislány feladata volt az, hogy segítsen az ő szexbetegségén, és ezzel megvédje a világ többi gyerekét, mert így Garridónak nem kell mást elrabolnia. Elérte, hogy Jaycee Dugard úgy érezze: az ő terhe ez, szükség van az áldozatára. Garrido a durva bántalmazások végeztével rendszeresen siránkozni kezdett, ostorozta magát, hogy micsoda szörnyűséget követett el, bocsánatért esedezett.

1994 elején a 13 éves Jaycee Dugard észrevette magán, hogy hízik, de fogalma sem volt, mi történik vele. A fogvatartóitól tudta meg, hogy terhes. 1994 augusztusában egészséges kislánynak adott életet mindenféle orvosi segítség nélkül a fészerben, ahol élnie kellett. Innentől kezdve az erőszak gyakorisága lecsökkent. Nancy olykor felajánlotta, hogy elviszi helyette a soron következő „futamot", Phillip pedig fogadkozott, hogy abbahagyja a szexre kényszerítését, megváltozik, család lesz belőlük. 1997 novemberében megszületett a még mindig csak 17 éves Dugard második kislánya is. Ekkorra valóban abbamaradt a szexuális erőszak, az utolsó alkalom az volt, mikor a kisebbik gyerek megfogant.

Barbie és sokkolópisztoly

A fogság első időszakában a Dugard-kislányt bilincsbe verték, a mindig szem előtt lévő, készenlétben tartott sokkolópisztollyal fenyegették és azzal, hogy harapós kutyák támadnak neki, ha szökni próbálna. A színtiszta bántalmazás és fenyegetés mellett azonban idővel megjelentek a magányos kislány számára gondoskodásként ható, manipulatív tettek is: levették a bilincset, hoztak neki tévét, krétákat, Nintendót, az első, fogságban ünnepelt születésnapjára Barbie-holmikat kapott. A tévében a híreket nem nézhette, nehogy meglássa, hogy az édesanyja milyen eltökélten keresteti. Kezdetben a tévén csak egy teleshop csatornát tudott fogni. Ékszerek eladásáról szóló karattyolásra aludt el, és hálás volt az emberi hangért.

Az első hónapokban egyedül Phillip Garridóval érintkezett, ő hozott neki enni, egyedül ő szólt hozzá.

Amikor éppen nem bánt, akkor szeret megnevettetni

– írta a naplójában. 

Karácsony napja van. Egyedül vagyok. Majdnem mindig egyedül vagyok. Nincs kihez szólni. Senki sem ölel meg, hacsak Phillip be nem jön. Néha megölel és eléri, hogy szeretve érezzem magam

– fogalmazott 13 évesen.

Biancától, a póktól a magántanórákig

Ekkor egyébként már Nancy Garrido is része volt az életének, olykor együtt tévéztek hármasban, és a nő egy idő után átvette a kislány etetésének a feladatát a férjétől. Gyorséttermi vackokat vitt neki, rendes, főtt étellel csak akkor találkozott a gyerek, amikor ünnep volt, és Garrido anyja főzött valamit. Egyszer, amikor Garridót droggal kapcsolatos ügy miatt egy hónapra lekapcsolták a hatóságok, Nancy átvette erre az időre a börtönőr szerepét. A nő féltékeny volt a gyerekre, az anyai gondoskodás utánzatát kegyetlenséggel váltogatta.

Az álmodozásba menekülő Jaycee Dugard magányosságán kezdetben állatok enyhítettek valamicskét. Első barátja egy pók volt, amit Biancának nevezett el. Később lettek macskái, egyszerre mindig csak egy. Az állatok iránti szeretét is arra használták fel a kínzói, hogy sakkban tartsák. Ugyanaz a forgatókönyv ismétlődött: Garrido hozott neki egy macskát, a kislány megszerette, aztán hónapok múlva az állat egyszercsak eltűnt.

Dugard magányosságán a gyerekei születése segített végül. A rettenetes körülmények között megtett értük minden tőle telhetőt. Folyóvíz híján a mikróban melegített vízben fürdette a babákat, mikor kicsit megnőttek, matematikára és történelemre tanítgatta őket, annak az ötödikes tudásszintnek a birtokában, amire módja volt szert tenni az elrablása előtt.

Láthatatlanul a külvilágban

A gyerekeknek Garrido parancsára Nancyt kellett anyának szólítaniuk, a valódi édesanyjukról azt hazudták nekik, hogy a nővérük. Jaycee-nek új nevet is kellett választania magának, ez az Alissa lett, Alyssa Milano színésznő után.

Ahogy teltek az évek és a lebukás elkerülte őket, Garridóék felbátorodtak. Elkezdtek kimozdulni hazulról a foglyaikkal együtt, voltak együtt például boltban, de

Megszökni nem próbált, a 18 év alatt egyszer sem. Amikor Garrido névjegykártya-nyomtató bizniszbe kezdett, Dugard számítógéppel dolgozva segített neki. Így hozzáfért internethez, de azt sem használta segítségkérésre, szökésszervezésre. Hogy miért nem? Kezdetben félt a kutyáktól, a sokkolópisztolytól, Garrido változatos fenyegetéseitől. Később az éveken át tartó agymosás eredményeként az ismeretlen külvilágot veszélyes helynek kezdte hinni, úgy érezte, nincs hová mennie, fogalma sem volt, hogyan boldogulhatna egymaga odakint. Egyszerűen nem látta lehetségesnek a szökést.

Unokahúgok? Ja, akkor minden oké

A gyerekek születése után Dugard viszonylag szabadon mozoghatott a telken. Kertészkedett a hátsó udvarban, a gyerekeknek felállítottak egy kis hintát. A teleknek ezt a részét kerítés és sűrű növényzet takarta, de azért egyáltalán nem volt teljesen rejtve a kíváncsi tekintetek elől. 2006-ban egy szomszéd fel is hívta a 911-et azzal, hogy gyerekek laknak a pszichotikusnak tűnő Garrido hátsó udvarában. A seriffhelyettes ki is ment a házhoz, aztán szépen elköszönt anélkül, hogy egyáltalán bekukkantott volna a hátsó udvarba.

Ennél is sokkal megdöbbentőbb az a tény, hogy

A férfi elítélt szexuális bűnöző volt. Az első szexuális erőszakot 1972-ben követte el egy 14 éves lányon, de miután a megfélemlített áldozat nem mert tanúskodni, a vád összeomlott. 1976-ban egy Katherina Callaway nevű fiatal nőt támadott meg, elvitte egy raktárhelyiségbe Renóban, ahol 8 órán keresztül erőszakoskodott vele. Ezért a bűncselekményért bíróság elé állították, és 50 év szabadságvesztésre ítélték. A büntetésének kevesebb mint a harmadát töltötte csak le, bő 11 év után feltételes szabadlábra helyezték.

A próbaidő elvileg szoros felügyelettel járt volna, de az ellenőrzések nevetségesen komolytalanok voltak. A hátsó udvarban sosem néztek szét alaposan. Garridó bokájára GPS-nyomkövetőt erősítettek, és a mozgásának térképre rajzolt mintázata könnyen felkelthette volna a gyanút, hogy ugyan mit keres olyan feltűnően sokat a telek hátsó részén. De ezzel sem törődött senki.

Különböző tisztviselők így is legalább három alkalommal megpillantották Dugardot, de nem azonosították. A gyerekeket is sokszor látták, de simán elfogadták Garridónak azt a magyarázatát, hogy a lányok az  unokahúgai. Ha bárki vette volna a fáradságot, és felhívja Garrido testvérét, rögtön kiderült volna a hazugság, mert a bátynak nem voltak gyerekei, mutatott rá az ABC riportere.

A 18 évnyi fogság utolsó napján, a Berkeley őreinek közbelépése után Garrido Nancyt és Dugardot is magával vitte a kikérdezésére a pártfogó felügyelői hivatalhoz. Dugard eleinte még ekkor is védte Garridót, a betanított hazugságokat ismételgette, és nem volt hajlandó elárulni a nevét. Végül, hosszú órák után ráállt, hogy felfedi, ki ő valójában. De kimondani a nevet, amit 18 éven át nem használhatott, még ekkor sem tudta. Egy papírcetlire írta fel: Jaycee Lee Dugard. Azt mondja, olyan volt ez, mintha megtört volna egy gonosz varázslat.

20 millió dolláros kártérítés Kaliforniától

Jaycee Lee Dugard utólag beperelte Kalifornia államot a sorozatos mulasztásokért, a kiszabadításának elszalasztott lehetőségeiért. A pert nem kellett végig vinni, Kalifornia egy alku keretében 20 millió dollárt adott neki kártérítés gyanánt.

Phillip Garrido és a felesége 2011 áprilisában elismerték a bűnösségüket. Nem volt látványos tárgyalássorozat médiacirkusszal. Dugardnak egyetlen alkalommal kellett vallomást tennie esküdtszék előtt, az ő védelmében a nyilvánosság kizárásával. A vallomás titkosítását később nagyobb részt feloldották, kivéve a szexuális erőszak mikéntjéről szóló részeket. Végül maga Dugard döntött úgy, hogy a világ elé tárja, hogyan zajlottak a rettenetes „futamok". 2011-ben megjelent és 2 millió eladott példány feletti bestseller lett Ellopott élet című memoárja, amelyben felhasználta régi, titokban vezetett naplóit. Ebben – a terapeutájával egyeztetve – részletesen leírta, miket művelt vele Garrido. Úgy érezte, más áldozatoknak segít ezzel.

Phillip Garridót 2011 nyarán életfogytiglanra, de minimum 431 év börtönre ítélték, Nancy szintén életfogytiglant kapott azzal, hogy legkorábban 36 év után bocsátható feltételes szabadlábra. A kaliforniai törvények alapján tetteikért tényleges életfogytiglant vagy halálbüntetést nem lehetett volna kiszabni rájuk. Garrido egy időben ugyanazon a kalifornai börtönsoron raboskodott, ahol Charles Manson.

Nem hiszek a gyűlöletben

– írta Dugard a memoárjában. Szerinte túl sok másra is fordítható, értékes időt lehet elpazarolni a gyűlöletre. Az ítélethirdetésre nem ment el személyesen, mondván nem hajlandó még egy pillanatot sem a jelenlétükben elvesztegetni, de írt egy üzenetet, amelyet az édesanyja olvasott fel a bíróságon. Az volt benne, hogy Garridóék megtarthatják maguknak az üres bocsánatkéréseiket, a két kislányt soha az életben nem látják többé, a gyerekek mostanra megtudták, hogy börtön volt a hátsó udvar, és hogy mit követtek el anyjukkal szemben. 

Nem számítotok többé

– ez volt Dugard üzenete. Később egyszer még meglátogatta Nancyt a rács mögött, akiről ma már azt gondolja, végső soron ugyanolyan gonosz volt, mint a férje. Nancy ekkor azt mondta neki, hogy még mindig szereti Phillipet. Dugard saját bevallása szerint szinte semmit nem érzett a viszontlátáskor.

Napsütés nélkül

Dugard lányai 11 és 15 évesek voltak, amikor kiszabadították őket. A memoárban csak kezdőbetűvel szerepelnek, és alig kerülnek szóba, az édesanyjuk védi őket a nyilvánosság elől. Megadja nekik a lehetőséget, hogy a saját történetüket majd maguk mondhassák el, ha egyszer úgy döntenek. 2016-ban, amikor Dugard második könyve is megjelent, annyit lehetett róluk tudni, hogy egyikük már főiskolára jár, a másikuk oda készül.

Azt a témát is jobbára kerülte az édesanyjuk, hogy a lányokhoz hozzányúlt-e valaha Garrido. A visszaemlékezésében felidézte, amint Garrido egyszer azért fohászkodott, ne engedje az Isten, hogy valaha is bántsa a kislányát. A memoár homályban hagyja, így lett-e. Dugard egy interjúbeli megjegyzése viszont arra enged következtetni, hogy a lányokat nem molesztálta Garrido. Amikor Dugardtól megkérdezték, minek kellett volna történnie ahhoz, hogy mégiscsak szökni próbáljon, azt válaszolta, hogy talán ha a lányoknak bántódása esik.

Mióta szabadon él, Jaycee Lee Dugard végre rendes ételeket eszik, sok időt tölt a természetben, lovasterápián vesz részt, és nekiállt apránként valóra váltani a kislánykori álmait, amelyekről még a rabságban írt listát. Ilyen régi vágy volt a bestseller írása, de hőlégballonon is ült már azóta. Meg kellett tanulnia egy csomó hétköznapi dolgot: autót vezetni, bevásárolni, csekket írni. Létrehozott egy alapítványt, amely traumák túlélőinek segít. Néhány éve már arról is beszélt, hogy idővel talán párkapcsolatra is készen áll majd.

A vele készült 2011-es riportműsor egy életvidám, sokat nevető fiatal nőt mutatott be, aki képes volt viccet csinálni abból, milyen jó módszer a fiatalos arcbőr megőrzésére az éveken át tartó bezártság.

Cikkünk Jaycee Lee Dugard memoárjára, az ABC riportműsorára és a Los Angeles Times cikkeire épült elsősorban.

(Borítókép: Phillip Garrido hátsó kertje, ahol fogvatartotta Jaycee Lee Dugardot 2009. augusztus 28-án. Fotó: Justin Sullivan / Getty Images Hungary)