Edit
10 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Kína felszólította a G7-eket, hogy ne avatkozzanak más dolgába

2019.08.27. 12:15

Mint ismert, a hétfőn záródott G7-es csúcs nem sok eredményt hozott, azonban a végső közös nyilatkozatba bekerült, hogy az Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország, Kanada, Japán, valamint az Európai Unió kiáll Hongkong autonómiájáért, a Hongkong státusáról szóló brit-kínai megállapodás betartása mellett, és az erőszak elkerülésére szólította fel a hatóságokat az immár tizenkettedik hete zajló tüntetésekkel kapcsolatban.

A nyilatkozatot nem hagyta szó nélkül Kína, Keng Suang kínai külügyi szóvivő kedden azt mondta, a kínai vezetés határozottan elutasítja a nyilatkozat szövegét. Mint mondta, Peking már többször jelezte, hogy

Hongkong ügye csakis Kínára tartozik, és semmilyen külföldi szervezetnek vagy személynek nincsen joga beavatkozni.

Keng szerint a hongkongi demonstrációk és erőszakos események immár több mint két hónapja zajlanak, súlyos csapást mérve a hongkongi törvényes és társadalmi rendre, a gazdaságra, a lakosságra, valamint a város nemzetközi megítélésére, de Kína képes rendezni a saját problémáit.

A szóvivő felszólította a G7-es országcsoportot, hogy ne avatkozzon más dolgába.

A kínai-brit közös nyilatkozatról pedig elmondta, annak végcélja Hongkong Kínához való visszatérése volt a brit gyarmati uralom alól, ezt a dokumentumot semmilyen fél sem használhatja fel ürügyként arra, hogy beleszóljon Hongkong ügyeibe.

Az Index legújabb Kibeszélő podcastjében Matura Tamással, a Budapesti Corvinus Egyetem Kína-kutatójával és Mészáros Tamással, az Index önkéntes ázsiai száműzetésben élő szakújságírójával vitattuk meg a hongkongi konfliktust, és azt, hogy vajon hogyan érhetnek véget a hetek óta tartó, egyre erőszakosabb reakciókat kiváltó tüntetések.