Gál
9 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Törökországban letartóztatták a 2016-os puccskísérlet egyik vezetőjét

2019.08.28. 15:53 Módosítva: 2019.08.28. 15:54

Őrizetbe vették Isztambulban a 2016-os puccskísérlettel vádolt nemzetközi gülenista hálózat egyik Törökországért felelős tagját, írja az MTI az Anadolu török állami hírügynökségre hivatkozva.

A csak monogrammal, M.Y.-ként azonosított férfit a rendőrség és az elhárítás közös műveletben fogta el még kedden a metropolisz ázsiai oldalán, Kartal kerületben, egy úgynevezett biztonságos házban. A férfi feleségét és lányát is előállították az isztambuli rendőrkapitányságra. 

A legnagyobb török ellenzéki napilap, a Sözcü azt írja: a gülenista hálózat öt igazgatási térséget alakított ki Törökországban. Ezek központjai Isztambul, Ankara, Izmir, Erzurum és Gaziantep volt. Értesüléseik szerint M.Y. 2014 után az Isztambulból irányított márvány-tengeri régió egyik felső szintű vezetőjeként tevékenykedett. Az újság egyúttal úgy tudja, hogy M.Y. és családja egy másik ember nevében bérelte a lakást.

A Sözcü szerint a feleséget terrorszervezeti tagság, a lányt pedig az apja és a mozgalom tagjai közötti kapcsolattartás miatt körözték. A török állami hírügynökség közlése szerint a férfi feleséget azért keresték a hatóságok, mert felhasználója volt annak a ByLock nevű, titkosított üzenetküldő alkalmazásnak, amelyen keresztül a török vezetés szerint a három évvel ezelőtti összeesküvést is szervezték. Lányát azzal gyanúsítják, hogy kapcsolatban állt a gülenista mozgalom tagjaival, amelyet Törökország a puccskísérlet után terrorszervezetté nyilvánított.

A rajtaütés után a hatóságok 6800 török lírát, 2800 dollárt és 15 980 eurót (összesen mintegy 6,5 millió forintot) foglaltak le. A gülenista mozgalommal kapcsolatos dokumentumokat és két hamis személyit is találtak. 

Ankara az 1999 óta az Egyesült Államokban élő, török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát vádolja a 2016. július 15-ei katonai puccskísérlettel. A hitszónok tagadja, hogy bármi köze volt a történtekhez. A hivatalos álláspont az, hogy a hálózat tagjai hosszú évek alatt, céltudatosan szivárogtak be az állami és a magánszférába.

A feltételezett gülenisták elleni kormányzati fellépés a hatalomátvételi kísérlet óta szakadatlan. A tisztogatások ugyanakkor nem közvetlenül csak az összeesküvőket sújtják, hanem a mozgalom tagjait és támogatóit is, ami miatt számos nemzetközi bírálat érte a török vezetést. Törökország hivatalosan is kérte Gülen kiadatását az Egyesült Államoktól, de mindeddig nem történt előrelépés az ügyben.