Szabina
7 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Irán újabb két hónapot ad Európának a nukleáris megállapodás megmentésére

2019.09.04. 14:09

Haszan Róháni iráni elnök újabb két hónapot adott szerdán az európai hatalmaknak arra, hogy megmentsék a 2015-ös nukleáris megállapodást, ugyanis megítélése szerint nem valószínű, hogy a napokban meg tudnának állapodni arról, hogy az európaiak hogyan kompenzálják Teheránt az amerikai kilépésből és szankciókból fakadó hátrányokért - írja az MTI. Ha nem lesznek sikeresek a tárgyalások az európai hatalmakkal, akkor tovább csökkentik azon kötelezettségeik számát az atomalkuban, amiket betartanak, és ennek a lépéssorozatnak immár "rendkívüli hatása lesz" - tette hozzá. 

Az iráni atomenergia-ügynökség szóvivője kedden azt közölte: Irán akár két napon belül képes előállítani 20 százalékosra dúsított uránt, ha elszánja magát erre.

A 20 százalékosra dúsított urán köztes lépés afelé, hogy Irán 90 százalékosnál nagyobb tisztaságú, nukleáris fegyver előállításra alkalmas hasadóanyagot állítson elő.

Róháni kedden még azt mondta a parlamentben: csütörtökön jelentik be a nukleáris megállapodásban vállalt kötelezettségeik harmadik csökkentését, ha addigra az Európai Unióval folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre. Szerdai bejelentése tehát arra utal, hogy csütörtökön még semmiképp nem várható ilyen.

2019. május 8-án - egy évvel azután, hogy Donald Trump amerikai elnök felmondta az Irán és a hat nagyhatalom között megkötött atomalkut, és újból elrendelte az Irán elleni szankciókat - Róháni bejelentette, hogy Irán felmondja a kötelezettségvállalásai egy részét, és 60 napos határidőt szabott meg a többi részes országnak arra, hogy kárpótló intézkedéseik hatására visszatérjen a vállalások teljesítéséhez. Június 7-én Teherán bejelentette, hogy az engedélyezett 3,67 százalékos szint felettire dúsít uránt, és további 60 nap múlva újabb kötelezettség-felmondást helyezett kilátásba, ha nem kompenzálják az amerikai kivonulásból és szankciókból származó károkért.

Irán tovább korlátozza az atomalkuból fakadó kötelezettségvállalásait

Irán szeptember 6-tól egy harmadik fázisban tovább korlátozza a 2015-ös többhatalmi atomalkuból fakadó kötelezettségvállalásait - jelentette be szerdán este Haszán Róháni iráni elnök az állami televízió műsorában. Mint mondta, az úgynevezett harmadik fázisban a többi között urándúsításhoz használt centrifugák fejlesztését tervezik.

Róháni egyben kijelentette, hogy a teheráni vezetés minden szükséges intézkedést meg fog hozni az iráni érdekek és jogok védelmében. "Harmadik lépésünk (a 2015-ös atomalkuból fakadó kötelezettségeink mérséklésére) centrifugák kifejlesztése lesz. Ezt az intézkedést pénteken foganatosítjuk" - mondta az iráni vezető anélkül, hogy kifejtette volna.

Teherán korábban közölte, hogy fokozatosan csökkenteni fogja a többhatalmi nukleáris megállapodásban vállalt kötelezettségeinek végrehajtását, válaszul arra, hogy az Egyesült Államok tavaly májusban egyoldalúan kilépett az egyezményből, és újra életbe léptette a korábban felfüggesztett szankciókat Iránnal szemben.

Irán: hatástalanok az űrkutatási szervei elleni szankciók

Irán szerdán visszautasította és hatástalannak nevezte a polgári űrhivatala és két állítólagosan a vitatott teheráni ballisztikusrakéta-programon dolgozó kutatóintézete ellen elrendelt amerikai szankciókat.

A amerikai külügyminisztérium kedden jelentette be, hogy szankciókkal sújtotta Irán űrkutatással foglalkozó állami szerveit, a 2003-ban alapított Iráni Űrhajózási Ügynökséget (ISA), az Iráni Űrhajózási Kutatóközpontot (ISRC) és az iráni kutatási, tudományos és technológiai minisztérium kebelében működő Asztronautikai Kutató Intézetet (ARI). A tárca közleménye azt állítja, hogy az iráni űrprogram Teherán ballisztikusrakéta-programjának leplezésére szolgál.