Móric
6 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Berlin aggódik, mert egyre több a menekült Görögországban

000 1K254M
2019.09.06. 06:11 Módosítva: 2019.09.06. 17:00

Berlin aggódik, mert egyre több a menekült Görögországban

Ismét növekszik a csónakkal a görög partokhoz érkező menekültek száma Törökország felől.

"Aggodalommal figyeljük a fejleményeket" - mondta Martina Fietz német kormányszóvivő-helyettes.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint augusztusban 8103 menedékkérő érkezett a görög szigetekre, ahol a túlzsúfolt táborokban jelenleg mintegy 24 ezren tartózkodnak. Több ezer embert a görög kormány már áthelyezett a szárazföldre, főként olyanokat, akiknek jó esélye van rá, hogy a kérelmük pozitív elbírálást kap. A görög kormány augusztus 31-én intézkedéscsomagot vezetett be, amelynek célja az egyre duzzadó menekültáradat kezelése. Ez azt is tartalmazza, hogy az elutasított menedékkérőket gyorsított eljárásban küldenék vissza Törökországba.

A Görögországba érkező menekültek száma még mindig jóval kevesebb, mint a menekültválság tetőpontján, a 2016 márciusában megkötött EU-török menekültügyi egyezmény előtt volt. Ugyanakkor az EU és Törökország között éleződik a feszültség, amit az is mutat, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön Ankarában szabályosan megfenyegette az Európai Uniót: "megnyitja a kapukat" Európa felé, amennyiben nem kap támogatást az uniótól ahhoz a tervéhez, hogy egymillió szír menekültet áttelepít az Észak-Szíria területén létrehozandó, 30 km széles biztonsági övezetbe.

Közel tíz év börtönre ítélték a török ellenzék egyik vezetőjét

Nem jogerősen kilenc év, nyolc hónap és húsz nap börtönre ítélték a legnagyobb ellenzéki erő, a Köztársasági Néppárt (CHP) Isztambul tartományi elnökét, Canan Kaftancıoğlut. A párt közleménye szerint a politikusnő állítólagos terrorpropaganda, a török államfő, illetve a Török Köztársaság megsértése miatt kapta a büntetést.

A tartományi elnök fellebbezett az ítélettel szemben, kérelme elbírálásáig pedig még nem kell börtönbe mennie. „Sem Ti, sem én nem érdemeltem ezt. Ha egy bírósági döntés nincs összhangban a joggal, és a hatalom kívánságait követi, az azt jelenti, hogy nincs törvény az országban” – mondta Kaftancıoğlu az újságíróknak. Szerinte összefügg az ellene indított eljárás az isztambuli főpolgármester-választással, amit a CHP-s Ekrem İmamoğlu nyert meg.

Kaftancıoğlu azt mondta, a bírósági döntés nem fogja elhallgattatni, İmamoğlu isztambuli főpolgármester pedig reméli, hogy felülvizsgálják majd a párttársa ellen hozott ítéletet. Önmagában egyébként az elnök megsértéséért akár négyévi börtönbüntetést is kiszabhatnak Törökországban. (MTI)

Bocsánatkérésre kötelezte a cseh miniszterelnököt egy prágai bíróság

Bocsánatkérésre kötelezte Andrej Babis cseh miniszterelnököt pénteken egy prágai bíróság azokért a tavalyi nyilatkozataiért, amelyekben azt állította, hogy a kormányellenes tüntetőket lefizették. A kormányfőt Jana Filipová, az egyik tüntető jelentette fel személyiségi jogainak megsértésére hivatkozva.

"Azt állítani, hogy a tüntetőket lefizették, illetve megrendelték, megalázó és sértő, ezért ezen kijelentéseimért bocsánatot kérek" - egyebek között ezt a mondatot kellene tartalmazni a bocsánatkérésnek, amelyet a kormányfőnek egy hónapon belül kell elküldenie Filipovának. Az ítélet még nem jogerős, Babis a bírósági döntésre reagálva közölte, hogy fellebbezni fog.

Dorian hurrikán: Az EU is segít a károsultakon

Az Európai Unió 500 ezer eurós sürgősségi segéllyel támogatja a Bahama-szigeteken pusztító Dorian hurrikán károsultjait - jelentette be az Európai Bizottság pénteken. Ez a durván 165 millió forintnak megfelelő összeg alapvető szükségletek (például a vízellátás valamit az élelmezési és a higiéniai feladatok) finanszírozását biztosítja. Emellett az uniós bizottság humanitárius szakértőt is küldött a helyszínre és rendelkezésre bocsátotta az EU Copernicus nevű műholdas szolgáltatásának képeit. A Bahamákon - ahol a hét elején 300 kilométer per órás széllel pusztított a hurrikán - harmincra nőtt a Dorian halálos áldozatainak száma. Az amerikai meteorológiai szolgálat pénteken egyes fokozatúra minősítette le vihart, amely jelenleg az egyesült államokbeli Észak-Karolina állam partjainál jár.

Brazília: Bolsonaro zöld kérdésekben megbízható főügyészt jelöl

Jair Bolsonaro brazil elnök egy környezetvédelmi kérdésekben vele egyetértő, kevéssé ismert és kollégái által sokat bírált ügyészt, Augusto Arast jelölte főügyésznek. A jelölést a szenátusnak jóvá kell hagynia. Bolsonaro azt mondta: azért jelölte Arast a fontos tisztségre, mert ő is azon a véleményen van, hogy a környezetvédelmi szempontoknak nem szabad a mezőgazdaság-fejlesztés útjában állniuk. Össze kell egyeztetni a környezetvédelmet a gazdák érdekeivel. „A választásom miatt bírálnak engem a médiában, ebből látszik, hogy a jelölés helyes” – mondta. Az elnök Aras jelölésével szakított azzal a 2003 óta élő hagyománnyal, hogy az államfő a legfőbb ügyész személyét a szövetségi ügyészek által összeállított háromfős listából választja ki. (MTI)

Irán: vége az önkorlátozásnak?

Teheránban bejelentették: úgy csökkentik tovább a 2015-ös nukleáris megállapodásban vállalt kötelezettségeinek teljesítését, hogy egyáltalán nem korlátozza az urándúsítással kapcsolatos kutatási és fejlesztési tevékenységét. A döntésről Mohamed Dzsavád Zaríf külügyminiszter tájékoztatta az Európai Uniót. Hat nagyhatalommal 2015-ben kötött megállapodása alapján Irán folytathat kis mértékű urándúsítással járó kutatást és fejlesztést, de nem halmozhatja fel a dúsított uránt, és bizonyos típusú urándúsító centrifugákat nem használhat. „Természetesen ezek a lépések megfordíthatók, ha az EU teljesíti ígéreteit a megállapodás megmentése érdekében” – tették hozzá. Az európai nagyhatalmak vezetői aggasztónak nevezték a fejleményt. (MTI)

Mexikó: beintettek a benzinkutasok

Mexikói szövetségi ügyészek több olyan bejelentést kaptak, miszerint benzinkutak az északi Tamaulipas államban nem hajlandók kiszolgálni a rendőrség és a hadsereg járműveit. A problémát leginkább Nuevo Laredo városban tapasztalták, ahol már régóta a Zetas kábítószerkartell uralkodik, és a bűnszervezetnek létrejött ott egy szakadár csoportja: az Északkeleti Kartell. A mexikói főügyészi hivatal nyomozást indított amiatt, hogy a benzinkutak megtagadják a szolgáltatást. Az újságírók arról kérdezték szerdán Andrés Manuel López Obrador mexikói elnököt: igaz-e, hogy a Zetas megfenyegette a benzinkutakat arra az esetre, ha kiszolgálnák a rendőrséget és a hadsereget. Azt válaszolta: foglalkoznak az üggyel, de a kutakat nem büntetik. (MTI)

Hongkong: a hitelminősítő odacsapott

A hosszú ideje tartó tüntetéssorozat miatt egy fokozattal rontotta Hongkong adósi besorolását a Fitch Ratings pénteken. A különleges közigazgatási terület még így is a felső kategóriájú osztályzatban maradt, csak az eddigi "AA pluszról" "AA"-ra gyengült. A cég az új osztályzatot további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátással látta el. A Fitch közleménye szerint Kína és Hongkong között fokozatosan egyre szorosabbá váló gazdasági, pénzügyi és szociális-politikai kapcsolat a két rendszer további integrációját eredményezi, ami megmutatkozik majd Hongkong gazdasági és politikai helyzetén.

Merkel: Tiszteletet a hongkongi állampolgárok szabadságának!

A hongkongi válság békés megoldására szólította fel Pekinget Angela Merkel német kancellár kínai látogatásán pénteken. A német kancellár szerint tiszteletben kell tartani a hongkongi állampolgárok jogait és szabadságát. Merkel úgy látja, Carrie Lam hongkongi kormányzó kész párbeszédet kezdeményezni. A kínai miniszterelnök, Li Ko-csiang eközben azt hangsúlyozta: a pekingi kormány eltökélten védelmezi az egy ország, két rendszer elvét, Li Ko-csiang azt is kifejtette, hogy Peking támogatja a hongkongi vezetést abban, hogy a törvénnyel összhangban véget vessen az erőszaknak és a káosznak.

Pénteken egy katolikus lányiskola körül élőláncot alkotva legalább öt hongkongi oktatási intézmény diákjai és öregdiákjai csatlakoztak a tüntetőkhöz. A kék iskolai egyenruhában kivonuló diákok az arcukat orvosi maszkok takarták el, ezzel megidézve a könnygáz ellen szintén maszkkal védekező tüntetők viseletét. Az öregdiákok a tüntetők védjegyének számító feketébe öltöztek. Az élőlánc célja az volt, hogy a május óta tüntető hongkongiak még érvényben lévő négy követelésére hívják fel a figyelmet. (MTI, AP)

(Borítókép:  Dorian hurrikán műhold felvétele a mai napon. Fotó: Ho / AFP)