Hetek óta nem hajózik a Dunán a Viking Sigyn

2019.09.07. 15:00

Hetek óta nem járt Budapesten, de még a Dunán sem a Hableány-balesetben résztvevő Viking Sigyn nevű szállodahajó, pedig korábban rendszeresen megfordult a fővárosban. A cég honlapja szerint erről az útról levették a hajót, írja a Napi.hu.

A Vesselfinder.com hajókövető oldal szerint a Viking Sigyn az elmúlt hetekben kizárólag Bázel és Amszterdam között csinált túrákat.

A lap megkereste a céget, hogy ennek van-e bármilyen köze a május 29-i balesethez, mire csupán annyi választ kaptak:

júliusban a Viking Sigyn Budapest és más Duna-menti városok között hajózott. 2019 hátralévő részében a hajó új útvonalon közlekedik a Rajnán, Bázel és Amszterdam között.

A Hableány matrózának családját képviselő ügyvéd, Magyar György viszont azt mondta a lapnak, az nem valószínű, hogy azért nem jönne a hajó Budapestre, mert a lefoglalástól tartanak. Azt pedig példátlannak nevezte, hogy a baleset után rögtön elengedték a hajót.

Hozzátette, hogy az utolsó dél-koreai áldozat, akit még keresnek, a szakértői jelentések szerint valószínűleg elsőként halhatott meg a balesetben, bekerülhetett a Viking Sigyn vagy az őt követő Viking Idun alá. A 41 éves, dél-koreai nő családja egymillió forintot ad annak, aki segít megtalálni rokonukat a folyóban.

dunai hajókatasztrófában  összesen 25 dél-koreai turista és a kétfős magyar személyzet vesztette életét. Heten túlélték  a tragédiát, egy  dél-koreai nőt  azonban még mindig eltűntként keresnek.

A hajóskapitány ellen vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetésének vétsége mellett segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt folyik eljárás.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport