Máté, Mirella
5 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Az Interpolnál folytatódik a kimenekített CIA-ügynök sztorija

2019.09.12. 18:10

Az Interpolon keresztül kért Moszkva információt Washingtontól Oleg Szmolenkov hollétéről – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az MTI tudósítása szerint. A férfi amerikai sajtóértesülések szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) értékes orosz informátora volt és akit két évvel ezelőtt a tengerentúlra szöktettek. Az üggyel kapcsolatos tisztázatlan kérdésekről ebben az összefoglaló cikkünkben írunk.

"Oroszország egy állampolgárának egy idegen állam területén a családjával együtt nyoma veszett" – mondta Zaharova. Hozzátette, hogy Oroszországban bűnvádi eljárás indult azt követően, hogy Szmolenkovék 2017-ben a montenegrói nyaralásuk során eltűntek. „Két évvel később amerikai tömegtájékoztatási eszközök olyan anyagot dobnak ki, amely szerint (Szmolenkov) az Egyesült Államok területén tartózkodik” – hangoztatta a szóvivő. Mint mondta, ez az információ ellenőrzésre szorul, ezért Moszkva a nemzetközi bűnüldöző szervezeten keresztül Washingtonhoz fordult az orosz állampolgár eltűnésének és amerikai tartózkodásának ügyében.

Jurij Usakov, Vlagyimir Putyin elnök külpolitikai tanácsadója csütörtökön elzárkózott a Szmolenkovra vonatkozó kérések megválaszolásától. Még arra sem volt hajlandó felelni, hogy ismeri-e a férfit, akivel kapcsolatban Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője korábban elismerte, hogy az elnöki apparátus alacsonyabb beosztású munkatársa volt, de szavai szerint nem állt közvetlen kapcsolatban az elnökkel.

Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az amerikai elnökválasztási küzdelem folyamán fel fognak még bukkanni további hasonló kémtörténetek, amelyek gyanút keltenek Oroszországgal szemben. Zaharova csütörtökön szintén a tengerentúli kampánnyal hozta összefüggésbe, és "klasszikus propagandának" nevezte a Szmolenkov-ügyet. Úgy vélekedett, hogy a "kémbotrány" célpontja Donald Trump amerikai elnök, az arról elsőként beszámoló CNN amerikai hírcsatornát pedig azzal vádolta meg, hogy az oroszellenes hisztéria célirányos szításával tudatosan árt Washington és Moszkva viszonyának.

A RTVI elnevezésű, New York-i központú, orosz nyelvű hírcsatorna interjút készített Jevgenyij Agafonovval, Oleg Szmolenkov feleségének első férjével. A férfi azt állította, hogy Antonyina Szmolenkova 2017-ben megtévesztéssel érte el nála, hogy hozzájáruljon a közös házasságukból született, akkor 13 éves fiúgyermekük külföldre utazásához, akivel előbb Montenegróba, majd az Egyesült Államokba távozott.

Az amerikai médiában hétfőn jelentek meg az első állítások arról, hogy a CIA 2017-ben kimenekített Oroszországból egy rendkívül fontos informátort, aki egyebek között arról szolgáltatott értesüléseket, hogy az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozást személyesen Putyin rendelte el. Elsőként a Kommerszant című lap írta le, hogy az illető Oleg Szmolenkov volt orosz diplomata és a moszkvai elnöki hivatal volt munkatársa lehetett, aki 2017 nyarán montenegrói nyaralása során eltűnt, majd 2018-ban letelepedett az Egyesült Államokban, a Virginia állambeli Staffordban.

A RIA Novosztyi hírügynökség szerint a róluk szóló jelentések megjelenése után a Szmolenkov család staffordi otthonából ismeretlen helyre távozott.