Diána
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Egy politikai emberrablás filmbe illő részletei

K EPA20190907171
2019.09.13. 11:19

Két hónapja fogták el az ukránok Vlagyimir Cemahot. A kelet-ukrajnai szakadárok légvédelmének volt parancsnoka a maláj gép lelövésének egyik kulcsszereplője lehet, Kijev mégis átadta Moszkvának. Úgy tűnik, az ukránok az elfogásával a múlt hétvégén lezajlott fogolycserét akarták kikényszeríteni, és ehhez kellett egy fontos fogoly. A nyári rajtaütésről most kiderült néhány részlet.

Most derült ki, mi történhetett pontosan

A küldetés titkos volt és veszélyes: be kell szivárogni az ellenséges területre, majd azonosítani, elfogni és Kijevbe vinni a célszemélyt. A parancsnok azt mondta, ha sikerrel járnak, az jelentős áttöréshez vezethet, bár azt nem közölte a különítménnyel, hogy milyen ügyben. A parancs a legfelsőbb szintről érkezett, és a vállalkozás sikere igazolna minden kockázatot.

Az ukrán katonai felderítés, a HUR operátoraiból illetve más hírszerző ügynökségek és biztonsági szolgálatok tagjaiból verbuvált csoport vállalta a küldetést. Június 27-én, a hajnali órákban észrevétlenül átjutottak a kelet-ukrajnai frontvonalon, elkerülve a Moszkva-barát szakadárok állásait.

AZ OROSZ HATÁR KÖZELÉBEN FEKVŐ SZNYIZSNÉBE TARTOTTAK, FELADATUK VLAGYIMIR CEMAH ELFOGÁSA VOLT.

A gyanú szerint az 58 éves Cemahnak, a Szovjetunió afganisztáni veteránjának köze lehetett a 2014. július 27-én Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó maláj gép lelövéséhez. Az MH17-es járatot Kelet-Ukrajna felett, egy Buk légvédelmi rakétával semmisítették meg. Fedélzetén 298-an utaztak, túlélő nem volt. Az áldozatok zöme holland állampolgár volt, a merénylet körülményeit vizsgáló nemzetközi csoportot a holland ügyészség vezeti.

Az utasszállító lelövésekor Cemah volt a szakadárok légvédelmének parancsnoka a térségben. Egy 2015-ben megjelent felvételen elismerte, hogy elrejtette a rakétaindító rendszert, és más lázadók sem tagadták, hogy közük volt a kilőtt rakétához.

Az ukrán hírszerzők és a különleges erők júniusi akcióját – az egyik résztvevővel folytatott interjú alapján –, a Szabad Európa rekonstruálta. Az interjúban elhangzó információkat összevetették az orosz és ukrán sajtó híreivel, illetve közösségi médiában megjelent posztokkal. Az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU, a védelmi minisztérium és az elnöki hivatal nem kommentálta az állításokat.

Személyleírás és cím

Az ukránok sokáig tervezték a műveletet, de az alkalmi alakulat csak az akció előtti napon kapta meg a végleges jóváhagyást. Az elöljáróik még a célpont nevét sem árulták el, csak személyleírást adtak, illetve egy címet. Az operátorok megkérdezték, végezhetnek-e a célszeméllyel, ha valami balul sülne el.

A válasz egyértelműen nemleges volt: a fogolynak élve kell Kijevbe érnie.

A csapat Donyecknél kelt át a fronton. A tapasztalt katonák ismerték a terepviszonyokat és a szeparatisták állásait, már többször voltak bevetésen a térségben. A különítmény egyik tagja 2014 óta harcolt, és részt vett a donyecki reptér visszafoglalásában is. Ez a küldetés azonban végzetes lett számára.

Nagyjából 50 kilométert kellett megtenniük, mélyen behatolva az ellenség hátországába. Arról nincs információ, hogy ehhez kitől és milyen logisztikai támogatást kaptak. Sznyizsnyében az ukrán kommandó megtalálta és lerohanta a megjelölt épületet. A kopasz, vékony bajuszt viselő férfi egyedül volt otthon.

Úgy tűnik, Cemah – aki demobilizálása után ismét tornatanárként dolgozott – nem adta könnyen magát, az eltűnését bejelentő felesége a lakásban vérfoltokat és dulakodás nyomait találta. A napokkal később, Ukrajnában közzétett fotón Cemah fején kötés volt látható. Azt nem tudni, hogyan juttatták át Cemahot a fronton. Az oroszok szerint az elrabolt ex-katonát elkábítva, mozgáskorlátozottnak álcázva és kerekesszékbe ültetve vitték át az ukrán kormányerők oldalára, ezt azonban az ukránok nem erősítették meg.

107740270  107743353 photo5255932637997017959
Fotó: vk.com

Az ukrán hírszerző szerint az akció végéig minden a terv szerint alakult. Sikerült ismét észrevétlenül átjutniuk a szakadárok állásai között, és futni kezdtek az ukrán vonalak felé. Ám a senki földjén aknamező volt: az egyik katona alatt felrobbant egy taposóakna, és súlyosan megsebesítette. Társa a segítségére sietett, de közben ő is aknára lépett.

Az eszméletlen katonát társai cipelték tovább. A másik a lábán sebesült meg súlyosan, csak segítséggel tudott biztonságba jutni. Cemahot Kijevbe szállítottak, a sebesülteket pedig kórházba. A súlyos sebesült két hét múlva meghalt, a másik katona lábát pedig amputálni kellett.

Csak cserealap volt

Az ukrán oldalon Cemah ellen terrorszervezet létrehozása volt a vád, és ezért akár 15 év börtön is kiszabható. Ám a Moszkva által támogatott szakadárok ezredesét szeptember 5-én szabadlábra helyezte a bíróság. Vállalnia kellett, hogy idézésre megjelenik a nyomozóhatóság és a bíróság előtt, és engedély nélkül nem hagyja el a lakhelyét.

Két nap múlva már Moszkvában volt. Ukrajna és Oroszország múlt hétvégén 35-35 foglyot cserélt ki, és Moszkva számára az egyik legfontosabb Cemah lehetett. Nélküle talán még csere sem lett volna, Ukrajna ugyanis nem tudott elég értékes foglyot kínálni az oroszoknak, írta a Novaja Gazeta.

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Ivan Bakanov, az SZBU igazgatója szerint Vlagyimir Putyin ragaszkodott Cemah átadásahoz. Ha ez valóban így volt, az ukránok jól mérték fel a helyzetet: a kockázatos – és áldozatokat követelő – művelettel

elérték, hogy az oroszoknak is érdekük legyen a fogolycsere.

A holland ügyészek csalódottan fogadták, hogy Cemahot elengedték. Arra számítottak, még azelőtt Moszkvában lesz, hogy egyáltalán meghallgathatnák. Közben viszont Kijev attól tartott, hogy a hollandok miatt hiúsul meg a csere. Bakanov szerint megszakadtak volna a tárgyalások, ha Cemah nincs a listán, ami szerinte újabb bizonyíték arra, hogy Moszkva is érintett a maláj gép lelövésében.

Cemahot végül kihallgatták az ügyészek, jelentette be Stef Blok holland külügyminiszter. Jurij Lucenko, aki augusztus végén még ukrán főügyész volt, azt mondta, Cemah elutasította a felkínált egyezséget, és nem akart tanúként megjelenni a bíróságon.

Eddig három orosz és egy ukrán állampolgár ellen emeltek vádat a maláj gép lelövése miatt, Cemah nincs közöttük. A tárgyalás – valószínűleg a vádlottak távollétében – jövő márciusban kezdődhet Hollandiában.

Cemah lánya azt írta a VK-n, hogy „van igazság, vannak jó emberek”. „Megyünk haza!”, lelkendezett. „Nem tudom eléggé meghálálni az orosz kormánynak és elnökünknek”, Putyinnak, írta Marija Levcsenko-Cemah. „Örökké adósa leszek.”

Borítókép: Ukrajnában fogva tartott orosz állampolgárokat szállító busz a moszkvai Vnukovo repülőtéren 2019. szeptember 7-én. Ezen a napon megkezdődött az orosz-ukrán fogolycsere, amelynek keretében mindkét fél 35 személyt bocsát szabadon. MTI/EPA/Jurij Kocsetkov