Erhard
2 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Áder János: Magyarország 6 millió dollárt fordít a nemzetközi klímafinanszírozásra

2019.09.24. 06:01

Magyarország Virtuális erőmű programját ajánlotta az ENSZ-klímacsúcs résztvevőinek figyelmébe hétfői New York-i felszólalásában Áder János. A köztársasági elnök elmondta, hogy a tíz éve indult program lényege és filozófiája szerint az a legolcsóbb energia, amelyet meg sem termelünk, írja az MTI.

A klímacsúcson a magyar államfő bejelentette, hogy

MAGYARORSZÁG A KÖVETKEZŐ HÁROM ESZTENDŐBEN KÖZEL 6 MILLIÓ DOLLÁRT FORDÍT A NEMZETKÖZI KLÍMAFINANSZÍROZÁSRA, AMINEK EGY RÉSZÉVEL A ZÖLD KLÍMAALAPOT TÁMOGATJA A GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS ELLENI KÜZDELEMBEN.

Áder szerint a klímára nem nyilatkozatok, kommunikációs versenyek hatnak, hanem csakis a végrehajtott programok. „Magyarország a jövőben is minden tőle telhetőt megtesz, hogy a közös párizsi célunk teljesüljön” – mondta, és hozzátette: ha mindenki hasonlóan cselekszik, akkor van remény.

Az egynapos New York-i klímacsúcsot Antonio Guterres ENSZ-főtitkár azzal a felkéréssel hívta össze, hogy ott a tagországok világos vállalásokat tegyenek, és ne üres ígéretekkel érkezzenek. Most először fordult elő, hogy komoly hatalmi súllyal bíró, nagy országok nem kaptak felszólalási lehetőséget az ENSZ klímacsúcsán.

A magyar köztársasági elnök felszólalásában azért is indokoltnak nevezte az ENSZ főtitkárának kezdeményezését, mert a 2015-ös párizsi megállapodás óta nem csökkent, hanem nőtt a világ szén-monoxid-kibocsátása. A köztársasági elnök elmondta, hogy Magyarország

  • 2030-ig megtízszerezi naperőművi kapacitását,
  • befejezi a szén energetikai hasznosítását és
  • bővíti atomerőművi termelését.

Áder szerint Magyarország azon három vállalása, mely szerint 2030-ig megtízszerezi naperőművi kapacitását, befejezi a szén energetikai hasznosítását és bővíti atomerőművi termelését, lehetővé teszi, hogy a magyarországi áramtermelés 90 százaléka 2030-ra szén-dioxidmentes legyen. Az elérhető célok közé sorolta, hogy a magyarországi épületek energiahatékonyságát 2050-re legalább 30 százalékkal javítsák, és hogy 2030-ra minden 25 ezer főnél népesebb városunkban a közösségi közlekedésben már csak e-autóbuszokat fogunk használni. 

Mint mondta, Magyarország folytatja erdőtelepítési programját. Az elmúlt száz évben a magyarországi erdőterület nagysága a kétszeresére nőtt. 2050-re az erdőterületeket 30 százalékkal növelni szeretnék az országban - hangzott el.

Az államfő beszélt Magyarország Virtuális erőmű programjáról is, amely az energiahatékonyságot kívánja javítani magánszemélyeknél, cégeknél, állami intézményeknél. A programnak köszönhetően a magyarországi áramfogyasztás 6 százalékát nem kellett fosszilis forrásból előállítanunk.