Holland pedofil rabolt el és gyilkolt meg egy 11 éves román kislányt

2019.09.24. 09:53

Péntek délután a romániai Dâmbovița megyei Gura Şuţii nevű településen eltűnt egy 11 éves kislány, akit két napig több száz rendőr és önkéntes keresett. A holttestét vasárnap délután egy kukoricásban találták meg fóliába csavarva, írja a Maszol.ro. A lap szerint a kislány testén külsérelmi nyomok voltak, arról egyelőre nincs információ, hogy megerőszakolták-e.

A nyomozás során átnézték a település 36 térfigyelő kameráját, így lettek figyelmesek egy autóra, ami a falu egyik kijáratánál rögzített képkockához képest csak fél óra múlva tűnt fel a következő településen, holott azt a távot két-három perc alatt is megtehette volna. Kamerafelvételek rögzítették azt is, hogy a sofőr az iskolából hazafelé tartó kislányt, a házuktól mindössze 350 méterre erőszakkal ültette be az autóba. Mikor a szülők este 7 óra után jelentették a kislány eltűnését, a gyerek valószínűleg már nem élt.

A térfigyelő kamera egyik képe az autóról
A térfigyelő kamera egyik képe az autóról

A rendőrök a rendszám alapján egy kocsikölcsönzőhöz jutottak, ahol kiderült, hogy az autót egy holland férfi bérelte. Jonannes V.-t elfogni azonban nem tudták, mivel szombat este felszállt egy Bukarest-Amszterdam repülőjáratra. 

A román rendőrség felvette a kapcsolatot a holland bűnüldöző szervekkel, és kérte a férfi elfogását, azonban ezt már nem tudták teljesíteni. Mint a Mediafax román hírügynökség írja, a 46 éves holland férfi hétfőn öngyilkosságot követett el, frontálisan ütközött egy nyergesvontatóval hollandiai lakóhelyétől nem messze.

EFKO 3hUwAAdnZC
Fotó: chauffeursnieuws / Twitter

A holland rendőrség közlése szerint Johannes V.-t évek óta megfigyelés alatt tartották. Sajtóhírek szerint a férfi már volt elítélve szexuális bűncselekményekért. Johannes V. 2016 óta négyszer volt Romániában, többnyire pár napot, egy hetet töltött az országban. Korábbi látogatásainak célja nem ismert.

A román nyomozók szerint a pedofil férfi minden valószínűség szerint egyedül követette el a 11 éves kislány elrablását, a falut vadászterületként járta körbe a bérelt autóval, írja a Foter.ro.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport