Piroska
-3 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Egyre mélyül a kormányválság Peruban

2019.10.02. 06:41

Lemondott a perui alelnök, és új választásokat szorgalmaz, írja az MTI. Mercedes Aráoz a lemondása mellett visszautasítota az ellenzéktől kapott ügyvivő államfői felkérést is, hogy ezzel is teret engedhessen az új választásoknak Peruban. Aráoz a lemondása mellé azt is hozzátette, hogy egyetért az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) felszólításával, miszerint a perui alkotmánybíróságnak ideje közbelépni a hatalmi válság megoldása érdekében.

A hét elején Martín Vizcarra perui elnök döntött úgy, hogy feloszlatja az ellenzéki többségű parlamentet, ami több ellenzéki képviselő is fellázadt, és Aráozt eskették fel új államfőnek. Az alkotmánybíróság szerepe azért nagyon érdekes, mert éppen azért tört ki a balhé a perui belpolitikában, mert az ellenzék az elnök fenntartásait figyelmem kívül hagyva kezdte el az alkotmánybírák újjáválasztását. A helyi sajtóértesülések szerint a hadsereg és a helyi kormányzók a jelenlegi elnökkel vannak, míg a fontos gazdasági szereplők a most lemondott Aráoz mögött sorakoztak fel. 

A perui válság azóta tart, hogy 10 hónapja letartóztatták a kongresszusban többségben levő, jobboldali Népi Erő párt emberét, Keiko Fujimorit - aki az emberi jogok megsértése miatt börtönben ülő volt államfő, Alberto Fujimori legidősebb lánya - pénzmosás miatt, de több magas beosztású képviselő is sorozatos korrupciós botrányokba keveredett. Éppen ezért sürgette annyira Vizcarra az előrehozott választásokat, hogy a kiszorítsa a pozícióikból a jelenlegi törvényhozás tagjait.