Mumbai fáit először tüntetésekkel védték, aztán a bíróság mentette meg
Az indiai legfelsőbb bíróság védett meg kivágásra ítélt fákat, miután tüntetők a fák védelmére keltek hétvégén Mumbaiban, írja a BBC.
Az Indiában található Aarey kolónia egy körülbelül 1300 hektáros, erdőkkel és tavakkal borított zöld terület, amin áthalad a Mithi folyó. A terület Mumbai belsejében fekszik, és gyakran a város utolsó zöld tüdejeként utalnak rá. Ez a funkciója azonban most veszélybe került egy metróhálózat kiépítése miatt.
A tervek szerint ugyanis a metró kiépítéséhez 2200 fát kellett volna kivágni. Ez ellen a helyiek régóta tiltakoztak, petíciót is aláírtak miatta, amit azonban a helyi bíróság pénteken elutasított. Ezt követően a helyiek még aznap utcára vonultak a fák védelmében, összecsaptak a rendőrséggel is, végül több mint ötven embert tartóztattak le.
Az ügy ezután a legfelsőbb bíróság elé került, mivel a tüntetők egy része azt kérte, lépjenek közbe, és mentsék meg a fákat. A bíróság hétfőn tárgyalta a fák ügyét, és végül arra kérte Mahárástra állam kormányát (itt helyezkedik el Mumbai), hogy ne vágják ki a fákat, és ne is folytassák a munkákat október 21-ig, amíg nem tárgyalják újra az ügyet. Mint kiderült, eddig körülbelül 1500 fát vágtak ki a munkások, a petíciót benyújtók szerint a tervezetnél több, még 2500 növény tűnt volna el.
Ashwini Bhide, a mumbai metrótársaság vezetője szerint a városnak szüksége van gyors közlekedési rendszerre, az Aarey kolónia pedig a méretéhez és elhelyezkedéséhez képest a legkedvezőbb terület volt ennek kiépítésére. Bhide döntését Twitter-posztban is megvédte, mondván, szükséges a metróépítéshez a fák kivágása, de cserébe a társaság mindig ültet fákat ezek pótlására.
We at #MMRC plant trees & build @MumbaiMetro3 also. We do need 2 cut trees at times 2 build better #infrastructure 2 suit city's present & future needs. But we can mitigate it by planting more trees. #MMRC has planted 24000 trees, geotagged them & wel maintained @CMOMaharashtra pic.twitter.com/e0XlSELIDp
— Ashwini Bhide (@AshwiniBhide) 2019. szeptember 20.