Elaltatták az áldozatok éberségét, és ők is elkövettek szexuális visszaéléseket
További Külföld cikkek
- Landolás közben madárral ütközött a Wizz Air Budapest–Isztambul járata
- Gombaszedés közben támadt emberre egy medve Liptószentmiklósnál
- Kormányt kíván alakítani az Osztrák Szabadságpárt
- Frankfurter Allgemeine Zeitung: A német nagykövet tiszteletlenül bánt a magyarokkal
- Az Interpol-főtitkár szerint veszélyesen nő a nemzetközi bűnbandák befolyása
A 33 éves, gyönyörű exmodell, Nadia Marcinkova – vagy ahogy újabban használja a nevét, Marcinko – története első ránézésre maga az amerikai álom: a Közép-Kelet-Európából Amerikába érkező 15 éves kislányból előbb sikeres, a Chanelnek, Christian Diornak, Vogue-nak dolgozó modell, aztán pilóta, és végül sikeres üzletasszony lett, aki az Aviloop nevű, repüléssel kapcsolatos szolgáltatásokat kínáló céget igazgatja. A felszín alatt viszont mindehhez hozzátapad Jeffrey Epstein, a fiatalkorú lányok szexuális használatára egész hálózatot építő milliárdos keze. Marcinkót, akit a dicsekvő Epstein egykor állítólag a saját „jugoszláv szexrabszolgájának" nevezett, most magával ránthatja a milliárdos bukása keltette örvény.
Nadia Marcinko egyike azoknak a nőknek, akiknek a szerepe alaposan feladja a leckét a szexhálózat-üggyel megbízott ügyészeknek. A CNN nemrég az ügyre rálátó, névtelenséget kérő forrásokra hivatkozva arról írt: az ügyészek hetek óta azzal a dilemmával küszködnek, hogy a társtettesként, bűnsegédként viselt felelősséget kisebbíti-e, ha valaki áldozatból válik azzá.
Jeffrey Epstein augusztusban felakasztotta magát egy manhattani fogda elkülönített zárkájában. Bár ezzel szertefoszlott a remény, hogy az áldozatoknak igazságot szolgáltatva végül csak megbűnhődik Epstein a tetteiért, a megindult nyomozást nem állították le. A szövetségi nyomozók fogadkoztak, hogy folytatják, amit elkezdtek.
A nyomozás folytatódik mindenki ellen, aki Epstein cinkostársa volt. A vele együttműködők egyike sem nyugodhat
– mondta William Barr igazságügyi miniszter. Az Epstein-féle szexhálózat természetéből, a frissen beszervezetteket újabb lányok beszervezésére biztató rendszer működésmódjából adódik, hogy
főleg női nevek forognak az amerikai médiában, amikor arról van szó, kiknek lehet félnivalója.
Az egyik első ember, akit jó eséllyel magával ránthat Esptein, sőt, bizonyos értelemben már magával is rántott, az Ghislaine Maxwell, a volt barátnője. A milliárdossal nagyjából egyidős, ma 57 éves, brit származású asszony Robert Maxwell médiamogul lányaként, afféle társasági előkelőségként került Esptein oldalára. A CNN cikke szerint úgy tartják: rangja volt Epstein rejtettebb köreiben is: ő állt a férfinak gyereklányokat szállító nőkből építkező piramis csúcsán, neki jelentettek a fiatalabb, húszas éveikben járó főcinkosok, az úgynevezett asszisztensek.
Kirándulás, kukorica, hármas szex
Vádlókká előlépett egykori áldozatok szerint Maxwell a szexuális visszaélések tényleges elkövetésében ugyanúgy benne volt, mint a toborzásban, és ő tanította ki a lányokat, hogyan is tehetnek szexuálisan a milliárdos kedvére. Egyikük, a 16 évesen beszervezett Virginia Giuffre például azt állítja, hogy Maxwell játszotta őt Epstein kezére és ő utasította arra is, hogy szexeljen olyan hatalmasságokkal, mint II. Erzsébet fia, András yorki herceg.
Giuffre szerint rendszeresen szexeltek hármasban, egy időben minden egyes nap, naponta többször is. A Miami Heraldnak azt mondta, akkoriban ők hárman úgy működtek, mint egy aberrált család: amikor épp nem szex volt, akkor kirándultak, búvárkodtak, pattogatott kukoricával az ölükben együtt nézték a Szex és New Yorkot. Giuffre szerint egy ponton, egy búvárkodással töltött vidám nap után
Maxwell még azt is felvetette, szüljön gyereket neki és Epsteinnek.
A lány akkor azzal hárított, hogy előbb szeretné megszerezni a beígért masszőr képesítést, hogy tudjon mit kezdeni az életével, ha egyszer véget ér ez a dolog Epsteinnel és Maxwellel. Végül Thaiföldre ment képesítést szerezni, és ekkor kiszakadt Epsteinék vonzásából, férjhez ment, új életet kezdett Ausztráliában.
Ghislaine Maxwell a szexhálózat-ügy kirobbanása előtti években környezetvédőként szerepelt a nyilvánosság előtt. 2012-ben megalapította a TerraMar nevű, nonprofit kezdeményezést, amely az óceánok megóvását tűzte célként maga elé. Ted Talkot tartott a témában, még az ENSZ-ben is beszélt. Amikor Epsteinnel közös ügyei kerültek szóba, korábban mindent tagadott. Idén pedig egyszerűen eltűnt szem elől, az utóbbi időben nem mutatkozik, nem nyilatkozik. A Business Insider megírta: a TerraMar projektet kevesebb mint egy héttel Epstein letartóztatása után a süllyesztőbe küldte, a szűkszavú búcsúközleményben az okokra nem tért ki. A CNN hiába próbálta Maxwellt megszólaltatni, az ügyvédjétől sem érkezett válasz.
„Jugoszláv" rabszolga?
Maxwell kivételes volt: sem korban, sem társadalmi rangban, vagyonban, vagy hatalomban nem állt olyan messze Epsteintől, mint az asszisztensként emlegetett többi, a nyomozás célkeresztjébe került nő. Közöttük is a cikk elején már említett Nadia Marcinkova indult a legegyenlőtlenebb helyzetből, ha csak részben is igaz, amit Epstein terjesztett róla, hogy 15 évesen vette meg a lányt közép-kelet-európai családjától, és vitte magával Amerikába. (A származási országról ellentmondásosak az információk, maga Marcinkova egyszer egy repülős témában adott interjúban pozsonyinak mondta magát, Epstein meg állítólag „jugoszlávként" emlegette.")
Marcinkovát több Epstein-áldozat azzal vádolja polgári keresetekben, hogy
a milliárdos oldalán, az ő szavára, az ő kedvére szexuális erőszakot követett el rajtuk.
A nőről már akkor hasonlókat hallottak a Palm Beach-i nyomozók, amikor a 2008-as, szokatlanul nagyvonalú vádalkuval végződő vizsgálódás folyt. Epstein befolyása akkor nemcsak arra volt elég, hogy saját magát mentse, és luxusvillában töltött pár hónappal megússza a büntetést, hanem arra is, hogy érinthetetlenséget harcoljon ki a szárnysegédnőinek. A Daily Beast cikke szerint a vádalku akkor immunitást garantált minden potenciális bűnsegédnek, de 4 nőt konkrétan nevesített is mint olyanokat, akik ellen az ígéret szerint nem fognak vádat emelni.
Egyikük Marcinkova volt. A Palm Beach-i nyomozás ideje alatt úgy tűnt: a nő ott élt Epstein házában. A vádlók közt volt, aki arról számolt be, hogy Marcinkovát kellett simogatnia és csókolgatnia, amíg Epsteint masszírozták, de a rendőrségnek tett vallomást egy olyan lány is, aki azt állította: Epstein utasítására műpéniszt használva közösült vele Marcinkova.
Marcinkova mostanában nem áll szóba újságírókkal, a Wired sem érte el az augusztusi portrécikkéhez. Amikor a CNN szeptemberben megkereste Marcinkova ügyvédeit, azt a választ kapta, hogy
amit a nő Epsteinnel átélt, az nem az önkéntes választásából fakadt, és ő maga is súlyosan traumautizált. Az ügyvédi közlemény szerint először neki is fel kell dolgoznia a történteket, hogy egyszer nyilatkozni tudjon róla.
Vannak arra utaló jelek, hogy Epsteinnek egészen az utolsó pillanatokig szerepe volt Marcinkova életében. A nő látogatta a fogságban, és a repüléssel foglalkozó cégét is sikerült a sajtónak Epstein köreihez kötni: abba a manhattani épületbe regisztrálták, amely Epstein fivérének a tulajdonában állt, és állítólag itt működtetett a milliárdos valamiféle modellekből álló klubházat is.
Jehova tanúi közül Epstein karjaiba
A 2008-as vádalkuban nevesített 4 nő közt van még egy, akinél hasonló, a jelenbe átnyúló kapcsolatokat tártak fel. Ő Sarah Kellen (a Sarah Kensington nevet is használja), aki Epstein egyik asszisztense volt, és egy régi rendőri jelentés szerint a szerepe főként abból állt, hogy kikészítse a masszázsolajakat és felkísérje Epstein szobájába a behálózott lányokat. Ha kellett, figyelmeztette is őket, hogy ne merészeljenek a rendőrséghez fordulni.
Haley Robson volt az egyik olyan lány, aki annak idején Kellenre vallott. 17 éves volt, amikor egy üdülőhelyen megkörnyékezték, pénzt ajánlottak neki masszázsért. Epstein házában Kellen fogadta. Robson elismerte a Palm Beach-i nyomozás idején, hogy pénzért cserébe idővel ő is elkezdett új lányokat szállítani Epsteinnek. A CNN cikke szerint Robson és Kellen épp csak hogy elkerülte a letartóztatást, amikor Epstein befolyásának köszönhetően kisiklott ez a régi nyomozás.
Kellen most 39 éves, egy Nascar-pilótához ment feleségül, belsőépítészeti cége van, amit közvetetten Epsteinhez lehet kötni a vállalkozás által használt egyik címen keresztül. Kellen más stragégiát választott, mint a köddé váló Maxwell: ő saját szóvivőt fogadott. A szóvivője azt mondta, Kellen 22 évesen csatlakozott Epstein köreihez, azután, hogy elvált a férfitól, akihez 17 évesen ment hozzá, és kilépett a Jehova Tanúi közül, ahová születése óta tartozott. Epstein a szóvivő szerint nagyon hamar elkezdte szexuálisan bántalmazni Kellent, és mindez évekig tartott, így aztán Kellen a mai napig küzd a traumával, és egyelőre ezért nem akar megszólalni.
Epstein agyának meghosszabbításai
Az egykori vádalkuban szereplő négyes másik két tagjáról kevesebbet írnak a lapok. Ők is „asszisztensek" voltak a kívülállók előtt, olyan asszisztensek, akikről Epstein egy 2005-ös, bérezés témájú Chicago Tribune-cikkben azt mondta, hogy évi 200 ezer dollárért cserébe lényegében az agya meghosszabbításaként működnek.
Lesley Groff állítólag a gyereklányok utaztatását koordinálta, míg Adriana Ross (avagy Adriana Mucinska), egy lengyel származású exmodell szintén afféle szervező volt. Ahogy a Wired felidézte: Epstein magángépének repülési naplója szerint Ross utazott a leggyakrabban együtt Bill Cintonnal. A nyilvánosságtól mindkét nő elzárkózik. A Daily Beast szerint Ross a hallgatáshoz való jogára hivatkozott régebben, és semmit nem tudni arról, mit csinál most, mi van vele. Groff Connecticutban él, és nyilatkozni nem akart.
A 2008-as immunitási ígérettel ez a négy nő most nem sokat ér. A CNN szerint a New York-i ügyészek azt mondják: őket ugyan nem kötelezi semmi olyan alku, amit a floridaiak kötöttek valaha Epsteinnel.
A The Conversationben pár hete három, szociális munkával foglalkozó egyetemi professzor az Epstein-nyomozás kapcsán arról írt, mire világít rá ez az ügy a női szexuális bűnelkövetőket illetően. A legtöbb becslés körülbelül 5 százalékra teszi a nők arányát a szexuális bűnelkövetők között világszerte. A női áldozatok 3, a férfi áldozatok 21 százaléka mondja, hogy nő volt a támadója. Ugyanakkor a szerzők szerint ezek az arányok minden bizonnyal alábecsültek, mert az ilyen támadásokat még ritkábban jelentik az áldozatok. A The Conversation-cikk szerint általánosságban igaz, hogy a női szexuális bűnelkövetőket kisebb eséllyel tartóztatják le, mint a férfiakat, kisebb eséllyel ítélik el, és ha elítélik, enyhébb büntetést kapnak, mint a férfiak.
Az elkövetési mintázatokban is vannak különbségek, a legszembeszökőbb, hogy
a női elkövetőknek hatszor gyakrabban van tettestársuk, mint a férfiaknak.
Tipikusnak számít, ami Epsteinék esetében történhetett: a nők segítenek becserkészni az áldozatokat, jelenlétükkel elaltatják a veszélyérzetüket. Áldozatok beszámolói szerint az Epstein mellett álló nők hatása egészen addig terjedt, hogy megkérdőjelezzék saját magukat: tényleg szexuális erőszakot szenvedtek el, ha egyszer itt más nők úgy viselkednek, mintha mindez normális lenne?
A halála mindent megváltoztat?
A The Conversation-cikk szerzői azzal is foglalkoztak, mitől válnak nők társtettessé szexuális bűncselekményekben. Lehetnek nagyon hasonló mozgatórugóik, mint a férfiaknak: hatalom megélése, megtorlás, szexuális deviancia, előfordul, hogy a cserébe kapott drog vagy pénz motiválja őket, de nagyon gyakori, hogy maguk is kényszer, fenyegetés hatására cselekszenek, és sokaknak van a múltjában traumatikus gyerekkor, családon belüli erőszak.
A CNN megkérdezett egy szakértőt arról a dilemmáról, hogy mit lehet kezdeni a Marcinkova-féle, áldozatból lett bűnsegédekkel, amivel értesülésük szerint az ügyészek most küzdenek. Richard Schechter, aki régebben szövetségi ügyészként tett szert tapasztalatra emberkereskedelmi ügyekben, azt mondta: minden nő ügyét egyesével, egyénileg kell majd megítélni, mérlegelni, hogy mennyi időn keresztül vettek részt bűncselekményekben, miről volt tudomásuk, mit tettek pontosan a lányokkal. De szerinte Epstein halála valahol mindent megváltoztatott, és kérdés, helyes-e az olyan szövetségesek után eredni, akik az elmúlt 11 évben nem csináltak semmi rosszat, miközben a főbűnös, aki áldozattá tette őket is, már soha nem néz szembe a vádemeléssel.
(Borítókép: Ghislaine Maxwell a 2000-es évek elején Jeffrey Epstein üzletember társa / Fotó: Matthew Polak / Getty Images)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.