Dömötör
9 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Női miniszterelnöke lett Belgiumnak

2019.10.27. 20:34 Módosítva: 2019.10.27. 22:27

Sophie Wilmes költségvetési minisztert nevezték ki Belgium új ügyvezető kormányfőjének, írja az MTI. Wilmes a december 1-től az Európai Tanács elnöki székébe ülő Charles Michelt váltja.

A frankofón liberális Wilmest Fülöp belga uralkodó nevezte ki vasárnap délután ideiglenes miniszterelnöknek. Eddigi tisztségét párttársa, David Clarinval veszi át.

A 44 éves Wilmes 2014 óta tagja a parlamentnek, 2015 óta pedig a kormánynak, most pedig ő lett Belgium történetének első női miniszterelnöke. Elődje 2014 óta vezette az országot, de korábban már jelezte, hogy legkésőbb november 1-én lemond, hogy megfelelően fel tudjon készülni az európai uniós országok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács vezetői posztjára.

Belgiumban most májusban tartottak választást, de egyelőre nem haladnak a koalíciós tárgyalások. Ezért is lehet az, hogy már lassan egy éve ügyvivő kormány irányítja az országot, hiszen a korábbi négypárti együttműködésnek vége lett.

Ez egyébként nem újdonság az ország történetében, a 2010-es választások után közel másfél évig nem tudtak megegyezni a pártok a kormányalakításról, és egyes szakértők szerint a mostani patthelyzet még tovább elhúzódhat.