Szabina
7 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Meghalt Vlagyimir Bukovszkij, az örök ellenzéki

2019.10.28. 10:52

Elhunyt 77 éves korában Vlagyimir Bukovszkij emberjogi aktivista, író és volt szovjet ellenzéki, írja az MTI.

Bukovszkij 1963 és '76 között tizenkét évet ült börtönben, büntetőtáborokban és pszichiátriai klinikákon többek között tiltott irodalom terjesztése miatt. Később a 21 évesen börtönbe kerülő Bukovszkij szabadon engedéséért nyugaton jelentős politikai erők is megmozdultak: a szovjet ellenzéki – az akkori nyugati terminológia szerint „másként gondolkodó” – volt az első politikai üldözött, akinek a cseréjéről a szovjet és az amerikai diplomácia a színfalak mögött meg tudott állapodni.

Bukovszkij végül Cambridge-ben telepedett le, ahol az egyetemen befejezte tanulmányait, neurofiziológus kutatóként, később pedig az egyetem oktatójaként dolgozott. Hazájába először 1991-ben térhetett vissza, 2008-ban a demokratikus ellenzék jelöltjeként akarták indítani az elnökválasztáson, ezt azonban hivatalból elutasították – végül a londoni orosz nagykövetség Bukovszkij útlevélkérését is megtagadta, mondván, nem tudja igazolni orosz állampolgárságát.

A fiatalkora óta ellenzéki Bukovszkij író is volt, 1991-ben Magyarországon is megjelentek ...és feltámad a szél címmel visszaemlékezései, 1996-ban pedig A moszkvai per című könyve. Bukovszkij egyébként többszörösen köthető Magyarországhoz, pár magyar kitüntetést (pl. a Magyar Érdemrend középkeresztjét) is kapott, illetve állítólag nagy hatással volt életére Petőfi Sándor munkássága is. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport