Miklós
-5 °C
-2 °C
Index - In English In English Eng

Washington törvénytervezetet szavazott meg Törökország ellen

2019.10.30. 05:42

Az amerikai képviselőház kedden törvénytervezetet fogadott el, amelyben elítélte Törökország észak-szíriai invázióját. A kétpárti egyetértéssel előterjesztett és 403:16 arányban elfogadott javaslat egyben arra kötelezi Donald Trump amerikai elnököt, hogy szankciókat és egyéb korlátozásokat foganatosítson Törökország ellen és török tisztségviselőkkel szemben. A büntetőintézkedésekkel például megszigorítanák a fegyvereladásokat Törökország számára, és korlátoznák magas rangú örök tisztségviselők amerikai beutazását és hozzáférésüket az esetlegesen az Egyesült Államokban lévő vagyonukhoz. A jogszabály addig marad érvényben, amíg Törökország ki nem vonul Szíria északi vidékeiről, írja az MTI.

Elemzők szerint a határozat megszavazása "nemcsak" Ankara megbüntetéséről szól, hanem jelzés Donald Trump amerikai elnöknek is. A törvényhozók szerint ugyanis az amerikai elnök lehetővé tette a török inváziót és közben cserbenhagyta az Egyesült Államok korábbi szövetségeseit, a szíriai kurdokat. A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezet, amelyet a kurdok irányítanak, Washington támogatója és szövetségese volt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban.

A török külügyminisztérium határozottan elítélte az amerikai jogszabályt. A tárca szerint a képviselőház döntése nem méltó Ankara és Washington NATO partnerségi viszonyához, sem pedig az október 17-én született tűzszüneti megállapodáshoz, amiben Törökország szüneteltette Északkelet-Szíriában indított offenzíváját. Ennek ellenére Törökország megtámadott egyes célpontokat a térségben.

Mindeközben hétfőn Törökország tüzet nyitott a szír kormányerőkre. Ez volt az első alkalom, hogy offenzívájuk nem az Északkelet-Szíriában élő kurdokat célozta, hanem a szír kormányerőket. A harcoknak már áldozatai is vannak: öt szíriai kormánykatona a tüzérségi tűzben halt meg, egyet pedig kivégeztek az Ankara oldalán harcoló szíriai lázadók

Donald Trump október elején jelentette be, hogy az Egyesült Államok kivonja csapatait Szíriából. Döntését még republikánus politikusok is élesen bírálták, mert szerintük ezzel lehetővé tette Törökországnak, hogy behatoljon Észak-Szíriába és visszavonulásra kényszerítse az ott harcoló kurd erőket. A szíriai kurdokat Ankara mindig is veszélyesnek vélte a törökországi, szakadár kurd erőkkel ápolt kapcsolataik miatt.