Izidor
1 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Már több mint 13 ezer halottja van az ukrajnai háborúnak

2019.11.03. 19:59 Módosítva: 2019.11.04. 00:00

Az ENSZ adatai szerint már több mint 3,3 ezer halálos polgári áldozata van a szomszédunkban zajló háborúnak, az orosz–ukrán konfliktusnak, írja az MTI. 

A Krím félsziget orosz elcsatolása, és a kelet-ukrajnai szakadár köztársaságok kikiáltása – azaz a 2014 – óta mintegy 9 ezer civil sérült meg. Emellett 1,3 millió ember vált belső menekültté, és 3,5 millióan szorulnak szociális segítségre.

Az ENSZ szerint kialakult egy 427 kilométer hosszú „ütközővonal”, amely elzárta a helyi lakosokat az alapvető szolgáltatásoktól.

Az ENSZ Közgyűlés szeptember végén tartott ülésszakán mondott beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök emlékeztetett arra, hogy a világszervezet adatai alapján a kelet-ukrajnai válság összes halálos áldozatának (civileknek és katonáknak) a száma már meghaladta a 13 ezret, a sérülteké pedig mintegy 30 ezer.

Csapatszétválasztások és tüzérségi tűz

Közben vasárnap az ukrán Egyesített Erők Parancsnoksága közölte, hogy a frontvonalnál lévő, Luhanszk megyei Zolote településnél, ahol pénteken befejeződött a csapatok egymástól két kilométerre történő eltávolítása, megkezdődött a csapatszétválasztási folyamat második szakasza is, azaz hozzáláttak az erődítmények elbontásához és a kiürített terület aknamentesítéséhez.

A tervek szerint az aknamentesítést november 9-ig elvégzik, az erődítmények lebontásával november 25-ig végeznek. Az ukrán csapatok hátrébb vonulása miatt az eddig ukrán ellenőrzés alatti Katerinyivka falu az úgynevezett „szürke zónába” került. A településen jelenleg 150-en laknak, köztük hét gyermek. Egyelőre senki nem jelezte közülük, hogy el kívánja hagyni a falut. A településen most katonák és rendőrök járőröznek, és mentőszolgálat tart ügyeletet, valamint a lakosoknak a járási ukrán vezetés a rendőrséggel együttműködve rendszeresen szállít kenyeret – számolt be az ukrán 24-es tévécsatorna.

A nyáron Luhanszk megyében Sztanicja Lunaszkánál hajtottak végre először csapatszétválasztást. Ezt követően október 1-jén a minszki összekötő csoportban megállapodtak arról, hogy megkezdik a csapatszétválasztást Zoloténél és Donyeck megyében Petrivszkénél is. Később Moszkva az újabb normandiai formátumú, azaz Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország csúcstalálkozójának feltételéül is szabta ezt.

Pénteken azonban Kijev közölte, hogy Petrivszkénél egyelőre nem tudják elkezdeni a tervezett időpontban, azaz november 4-én a folyamatot, mert újabb tüzérségi támadás érte a térséget.