A gyilkosság után randizni ment az új-zélandi férfi

2019.11.06. 10:49

Tinder-randira ment egy nappal a gyilkosság után az a férfi, akit egy fiatal brit turista, Grace Millane meggyilkolásával gyanúsítanak – írta a BBC. Az ügy részleteit az első bírósági tárgyaláson hozták nyilvánosságra, bizonyítékokkal együtt. 

A 22 éves Grace Millane egyedül utazgatott Új-Zélandon, mígnem tavaly december 1-jén nyoma veszett Aucklandben.  

A holttestét Egy héttel később találták meg  egy bőröndbe csomagolva, épphogy elföldelve. 

A 27 éves, meg nem nevezett vádlott tagadja a gyilkosságot. A vád szerint a gyanúsított a Tinder nevű társkereső appon ismerkedett meg a lánnyal, akit találkozójuk után megfojtott. A védelem ezzel szemben azzal érvel, hogy a fojtogatás a kölcsönös beleegyezésen alapuló szexuális aktus része volt, a lány halálát pedig baleset okozta.

A tárgyalás során Millane családja alig néhány méterre ült a feltételezett gyilkostól. A lány édesapja felszólalásában úgy beszélt lányáról, mint aki könnyen barátkozott, és szerette az embereket. 

A fiatalok nem mondanak el mindent a szüleiknek. Amit jól is tesznek

– tette hozzá David Millane.

A főügyész elmondta, hogy a találkozó helyszínén készült felvételek alapján a gyanúsított és Millane jól érezték magukat egymás társaságában, csókolóztak, így valószínűsíthető, hogy mindkét fél belement a folytatásba.

Ennek ellenére a vádlott első vallomásában azt állította, hogy a randevú után mindketten hazamentek. Később ezt megváltoztatta, és azt állította, hogy a találkozó végül durvább, szexuális együttlétbe torkollt, amelyhez hozzátartozott a másik megütése, harapdálása és fojtogatása. A vádlott bevallása szerint az aktus után elaludt a zuhany alatt, és csak reggel fedezte fel a padlón mozdulatlanul fekvő Millane-t.

A főügyész azonban cáfolta a gyanúsított által elmondottakat. Szerinte az áldozat testén lévő sérülések egyértelműen arra utalnak, hogy Millane megpróbált ellenállni, és megfojtották. A tárgyalás során nyilvánosságra hozott bizonyítékok szerint a feltételezett gyilkos ezután az interneten kutatott arról, hogyan kell elrejteni egy holttestet, illetve hogy mikor áll be a hullamerevség. Rögtön ezután a gyanúsított pornóra keresett rá a neten, emellett pedig képeket készített Millane meztelen holttestéről.

A bizonyítékok szerint a gyanúsított másnap újabb Tinder-randira ment, mialatt Millane teste még mindig a lakásán volt egy bőröndbe csomagolva.

A test végül egy Auckland melletti erdőből került elő. Grace Millane halála egész Új-Zélandot megrázta, szó szerint nyilvános gyász lett úrrá az országon. Az új-zélandi miniszterelnök, Jacinda Ardern bocsánatot kért az áldozat családjától. Még legalább egy hónapig tartanak majd az ügyben a tárgyalások.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport