Tizennégyezer birkával a fedélzetén borult fel Románia közelében egy hajó

2019.11.24. 20:22 Módosítva: 2019.11.25. 11:39

A Fekete-tengeren, Románia partjainál egy nagyméretű, több mint 14 000 juhot szállító teherhajó borult fel - írja a BBC.

A hajó legénységének egyik tagja a vízbe esett, őt kihűlés miatt kórházba kellett szállítani, de mind 22 szír állampolgárságú, a balesetkor a fedélzeten tartózkodó tengerész sikeresen kimentették. A juhokért pedig a rendőrség, a partiőrség és a tűzoltóság is egyesítette az erejét. Azok közül a birkák közül, amelyek a víz felszínén tudtak maradni, néhányat már sikerült kimentenie a hatóságoknak. 

109816888 sheeprescue2
Fotó: ISU CONSTANTA

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mitől borult fel a birkákat szállító teherhajó. A hatóságok azt ígérik, hogy az állatok és a hajó megmentésére irányuló művelet befejezése után nyomozásra kerül sor.

Frissítés:

Az AFP hírügynökség úgy tudja, idáig 32 birkát tudtak kimenteni, de az egységek továbbra is dolgoznak a helyszínen. Ana-Maria Stoica, a mentőegység szóvivője a hírügynökségnek azt mondta: remélik, hogy a hajó rakodóterében még maradtak olyan állatok, amik életben vannak. Gabriel Paun, az Animals International civil szervezet munkatársa szerint a hajó túlterhelték, és megjegyezte azt is, hogy tavaly decemberben motorikus problémái is voltak a járműnek, írja a The Guardian.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport