Újabb öt halálos áldozata van az iraki zavargásoknak

2019.11.24. 12:19

Legalább öt embert megöltek, és több mint százat megsebesítettek az iraki biztonsági erők a hét végén a Bagdadban és több dél-iraki városban lezajlott kormányellenes tüntetéseken – írja az MTI. A fővárosban a biztonsági erők éleslőszert és könnygázt vetettek be az oszlatáshoz, az összecsapások során mintegy ötvenen meg is sebesültek - közölték rendőrségi és egészségügyi források.

Bagdadban három, a kőolajban gazdag Bászra melletti Umm-Kaszr stratégiai fontosságú kikötője közelében további két ember halt meg, és utóbbi helyszínen

több mint hetvenen megsebesültek, amikor a biztonságiak éleslőszerrel oszlattak.

A tüntetők a kikötőhöz vezető utat akarták eltorlaszolni, hétfő óta immár harmadszor. A biztonsági erők pénteken tisztították meg a Bagdadtól mintegy 550 kilométerre délre fekvő kikötőhöz vezető utat a tüntetőktől, azóta ismét zavartalan a forgalom.

Kórházi vezetők szerint a haláleseteket éleslőszer okozta, a sebesültek között néhánynak súlyos az állapota. Szemtanúk szerint nagy létszámban vonultak ki a biztonsági erők a helyszínre, és két égő katonai járművet is lehetett látni. Az ország középső részén fekvő Nászírijában, ahol vasárnap is folytatódtak a tüntetések, egy kórházból gyermekeket kellett kimenekíteni, mert a biztonságiak könnygázt vetettek be az épület udvarán.

A síiták szent városában, Kerbelában a biztonsági erők legalább 24 embert megsebesítettek, amikor tüzet nyitottak a helyi kormányzati épületek felé tartó tüntetőkre. A Szaddám Huszein megbuktatása óta legsúlyosabb tüntetéseken a tiltakozók a kormány lemondását, a parlament feloszlatását és az Irak elleni 2003-as amerikai invázió után hatalomra került, korruptnak tartott politikai osztály távozását követelik.

Az Iraki Emberi Jogi Főbiztosság szerint a főként Bagdadot és a kőolajban gazdag déli országrészt érintő tüntetések során eddig mintegy 330 ember halt meg, többségükben tüntetők. Több emberi jogi szervezet azzal vádolta az iraki biztonsági erőket, hogy túlzott erőszakot alkalmaznak a tiltakozások elfojtása érdekében, előfordult, hogy mesterlövészek lőtték a tüntetőket. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport