A londoni késelő 2012-ben azt írta a börtönben, jobb állampolgár szeretne lenni

Usman Khan, aki pénteken a London Bridge-en egy nem működő robbanómellényt viselve megölt két embert és többet megsebesített, 2012-ben a börtönbüntetése alatt kérvényezte, hogy részt vehessen egy szélsőségességről leszoktató kurzuson, hogy „jó brit állampolgár” válhasson belőle – írta meg az ITV.

Khant azért ítélték 16 év börtönre, mert többedmagával a londoni tőzsde épületének felrobbantását tervezgette; végül mindössze nyolc év után, tavaly, 28 éves korában kiengedték a börtönből. (Ami miatt szigoríthatják a terroristák feltételes szabadlábra helyezésének feltételeit Nagy-Britanniában.)

A börtönben fogalmazott levélben Khan azt írta: a bűncselekmény elkövetése idején „éretlen” volt, így szeretné tanulmányozni az iszlám tanításait egy „deradikalizációs kurzus” keretein belül, hogy bebizonyítsa a hatóságoknak, a családjának és a társadalomnak, hogy „már nincsenek meg bennem azok a nézetek, mint a letartóztatásom előtt”. Hozzátette: „Most már sokkal érettebb vagyok, jó muszlimként és jó brit állampolgárként szeretném élni az életemet.”

Az ITV úgy értesült, a levél elküldése után Khan többször is visszautasította, hogy részt vegyen abban a kockázatelemzésben, amely a deradikalizációs kurzuson való részvétel legelső feltétele lett volna. 2014-ben végül mégis hajlandó volt erre, így szabadon engedéséig aztán részt is vett a kurzuson.

Vajahat Sharif, Khan akkori ügyvédje azt nyilatkozta az ITV-nek, „felkavaró”, hogy Khan az Iszlám Állam harcosának vallotta magát, miközben „felszólalt az ideológiájuk ellen”. Közölte: „Kritikusan beszélt az erőszakos szélsőségességről. Megértette, hogy az rossz.”

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34