Mostantól Szerbiában is lehet tényleges életfogytiglant kapni

December elsejétől már tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélhetik Szerbiában a nemi erőszakot elkövetőket, valamint a gyermekgyilkosokat, illetve a várandós nők és a magatehetetlenek gyilkosait - írta az MTI.

A szerb parlament májusban fogadta el a büntető törvénykönyv (Btk.) erre vonatkozó módosítását.

Ezzel egyúttal megszűnt a korábbi, 40 évig terjedő börtönbüntetés, már életfogytig tartó börtönbüntetéssel sújthatók a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok végrehajtói, a kiskorúak megrontói, a legmagasabb állami méltóságok gyilkosai, az alkotmányos rend és Szerbia biztonsága ellen súlyosan vétők, valamint a népirtásra, emberiesség elleni bűncselekményekre, háborús bűnökre vagy terrorista cselekményekre szövetkezők.

A törvénymódosítás szerint az elítéltek ezentúl legalább 27 letöltött év után lesznek feltételesen szabad lábra helyezhetők, kivéve a gyermekek, várandósok és magatehetetlenek gyilkosai, esetükben nem lesz mód a feltételes szabadon bocsátásra.

A javaslat civil kezdeményezésre készült el. A tizenhat éves Tijana Juricot 2014-ben elrabolták és meggyilkolták. Gyilkosát 40 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. A kislány édesapja azt mondta, elégedett a büntetéssel, később mégis petíciót indított az életfogytig tartó börtönbüntetés bevezetésére, amelyet több mint 160 ezren írtak alá, így a javaslat a parlament elé került. A büntető törvénykönyv módosítása azonban csak a hatályba lépés után elítéltekre vonatkozik, így Tijana Juric gyilkosa büntetése kétharmadának letöltését követően kérheti feltételes szabadon bocsátását.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59