Két bevásárlóközpontban és 11 bíróságon volt bombariadó Moszkvában

Két bevásárlóközpontot és 11 kerületi bíróságot fenyegettek meg Moszkvában hétfőn bombatámadással orosz hírügynökségek jelentései szerint, írja az MTI.

A fenyegetett épületeket evakuálták, de később többen közülük újraindult a munka. A fővárosi bíróságok címére már csütörtök óta érkeznek robbantást kilátásba helyező online üzenetek.

2017-ben Oroszország-szerte több millió embert kellett kimenekíteni nyilvános helyekről hasonló, robbantásos merényletre figyelmeztető üzenetek miatt. A riasztások akkor is hamisnak bizonyultak. A fenyegetések az idén januárban újrakezdődtek.

Az RBK gazdasági napilap szerint amíg 2017-ben a fenyegetések rendre telefonon, előre felvett hangüzenetben érkeztek, addig most a bűnözők az e-mailt részesítették előnyben.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34