A náci karlendítéses fotója miatt megbírságolták az Erdélyi Magyar Néppárt elnökét

Ötezer lejes (azaz nagyjából 350 ezer forintos) bírságot rótt ki Csomortányi Istvánra, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökére a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNDC) – írja az MTI. 

Csomortányit a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) jelentette fel a tanácsnál azt követően, hogy szeptemberben a Facebookon karlendítős fénykép jelent meg róla, tudta meg az MTI Asztalos Csabától, a CNCD elnökétől.

A politikus megbírságolásáról Asztalos szerint egyhangú szavazással döntött a tanács, miután beidézte a feleket, és elemezte Csomortányi írásban benyújtott álláspontját. A CNCD úgy ítélte meg, hogy a náci karlendítés meghaladja a szólásszabadság kereteit, sérti egy kisebbség és a náci rezsim rémtetteit elszenvedők emberi méltóságát, ez pedig független attól, hogy mikor készült a fotó.

A pénzbírság kirovásánál Csomortányi István pártelnöki pozícióját is figyelembe vették, mondta Asztalos.

A pénzbüntetés mellett a CNCD arra is kötelezte az Erdélyi Magyar Néppártot, hogy harminc napig tegye elérhetővé a határozatot a párt a saját honlapján. 

Ez egy politikai megrendelésre született döntés, nincs mit kezdeni vele

– reagált a büntetésre Csomortányi István. Az EMNP elnöke az MTI-nek azt mondta: a döntést nem fogadja el, de nincs meggyőződve róla, hogy érdemes a román bíróságokon pereskednie az igazáért.

Az EMNP Kolozs megyei szervezetének közösségi oldalán egy nappal azután jelent meg a vitatott fénykép, hogy Csomortányit a pártja küldöttgyűlése megerősítette az elnöki tisztségében.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szóvivője, Hegedüs Csilla közleményben lemondásra szólította fel Csomortányi Istvánt. A közlemény indoklása szerint ugyanis

nem pusztán önmagára és a politikai szervezetére, hanem a teljes erdélyi magyarságra hoz szégyent az, aki neonáci karlendítésre ragadtatja magát, de az is, aki ezt a cselekedetet relativizálni, mentegetni vagy eltussolni akarja

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59