Megint kórházba szállították Jimmy Cartert

Ismét kórházba szállították Jimmy Carter volt amerikai elnököt - jelentette be hétfő esti közleményében az atlantai székhelyű Carter Központ.

A közlemény szerint a 95 esztendős politikus húgyúti fertőzéssel került kórházba, de már jól érzi magát, sőt, hamarosan haza is térhet.

Az Egyesült Államok 39. elnökét, aki 1977 és 1981 között irányította az amerikai politikát, alig egy héttel ezelőtt bocsátották haza a kórházból, miután agyi hematómákkal, vérömlenyekkel kellett műteni egy korábbi esés következményeként. Az esés miatt előzőleg medencecsont-töréssel is meg kellett őt operálni.

Jimmy Carter az elmúlt években számos egészségügyi gonddal küszködött. 2015-ben bőrrák áttétjeként kialakult rosszindulatú agydaganatot állapítottak meg nála, de a legújabb immunterápiás gyógyszernek köszönhetően rendbe jött. Az idén kétszer is elesett, mindkét alkalommal kórházi kezelésre szorult.

Mindazonáltal az idős politikus aktív és például rendszeresen tart vasárnapi Biblia-órákat szülővárosa, Plains baptista templomában, valamint részt vesz a Habitat for Humanity nevű, a lakhatási szegénység enyhítését segítő civil szervezet munkájában.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59