Egy román szakbizottság ünneppé nyilvánítaná a Trianon-évfordulót

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a bukaresti jobbközép kormányt támogató, jobboldali Népi Mozgalom Pártja (PMP) támogatásával megkapta a román képviselőház közigazgatási bizottságának ajánlását kedden az a törvénytervezet, amely a trianoni szerződés napjává nyilvánítaná június 4-ét Romániában, írja az MTI.

Erről Korodi Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakcióvezetője, a szakbizottság tagja számolt be közösségi oldalán. Úgy értékelte: a tervezet sértő a romániai magyarság számára, és szembemegy minden olyan törekvéssel, amely a többség és a magyar közösség békés együttélését szolgálja.

Románia akkor tud erős lenni, ha minden állampolgárára tekintettel van, továbbá képes megtalálni azt az ünnepet, amely nem éket ver az együttélő nemzetiségek közé, hanem megteremti a feltételeket az egymás elfogadására és tiszteletben tartására

– írta. Hozzátette, hogy az RMDSZ mindent megtesz, hogy ezt a tervezetet mielőbb leszavazza a tervezetet.

Amennyiben a törvénytervezetet a képviselőház plénuma is elfogadja, Románia minden évben meg fogja ünnepelni a trianoni szerződést.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

4 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34