NATO-kormányfők kiszivárgott felvételen gúnyolják ki Trumpot

Kamera rögzítette, ahogy a holland, a kanadai, a brit miniszterelnök, illetve a francia elnök egymás között gúnyolódnak Donald Trumpon. A londoni NATO-csúcs előtt, a Buckingham Palotában tartott fogadáson ugyanis a bekapcsolt médiapódium előtt arról beszélgettek, hogy Emmanuel Macron képtelen volt időben elszabadulni a Trumppal való közös sajtótájékoztatójáról, mivel az amerikai elnök 40 percig szüntelenül beszélt. A hézagos, és csak hellyel-közzel rekonstruálható beszélgetésen Justin Trudeau kajánul megjegyzi Trump egyik megnyilvánulása kapcsán,

Látni lehetett, ahogy Trump tancsadóinak [az elnök egyik bejelentését követően] leesik az álla.

Mark Rutte holland miniszterelnök Macron (nem hallható megjegyzésére) a Trump által előszeretettel használt „fake news“ kifejezéssel (amit az elnök és nyomában a nemzetközi szélsőjobboldal paradox módon a magukat az igazság és bizonyíthatóság mércéihez tartó orgánumokra alkalmaz) viccelődött.

A 70. jubileumi NATO-csúcson egyébként a francia és amerikai elnök nyílt vitába bonyolódott egymással védelmi szervezet jelenlegi helyzetéről, illetve az egyes francia termékekre kivetett amerikai büntetővámokról. Emanuel Macron a csúcs előtt „agyhalott“-nak nyilvánította a NATO-t, amivel nagy felháborodást keltett, de sokan gondolták úgy, hogy a felháborodott reakciók csak a válságok elhallgatása miatti rossz lelkiismeretet igyekeznek leplezni. A NATO két, katonailag legerősebb hatalma ugyanis egyaránt komoly problémát jelent a szövetségesek számára. Donald Trump ugyanis hatalomra lépése óta látványosan elhanyagolja az USA hagyományos partnereit, látványosan kritizálja védelmi kiadásaik alacsony szintjét, és látványosan szembe megy velük több kulcskérdésben – mint például az iráni nukleáris megállapodás vagy a szíriai kurdok elleni török offenzíva. A másik renitens Törökország, mely  egyre diktatórikusabb jelleget ölt, és Szíriában egyre inkább agresszorként viselkedik.

A NATO azonban Trump egyik fő követelését teljesítette: Jens Stoltenberg főtitkár ugyanis bejelentette, hogy miután a tagállamok három év alatt 130 milliárd dollárral megnövelték katonai költségvetésüket, most vállalták, hogy 2024-ben már 400 milliárddal fognak többet költeni a 2016-os szintnél.

Ezt a fejleményt Donald Trump sikernek nevezte, azonban a rajta leginkább gúnyolódó Justin Trudeau kanadai kormányfőt "kétarcúnak" minősítve bejelentette:

Lemondja a szerda délutánra tervezett közös vezetői konferenciát.

Trump hivatalosan azzal indokolta lépését, hogy „így is elég sajtótájékoztatót tartottunk az elmúlt két napban“.

Bár a felvételre Boris Johnson csak annyit mondott: "Képtelenség.", de mégis számára a legkellemetlenebb a videó, amin kedélyesen nevet a többi vezető tréfálkozásán. A világpolitikailag fejsúlyos szereplők közül Trudeau és Macron eddig sem számítottak Trump barátainak, az amerikai elnök viszont pont a csúcstalálkozón biztosította választásra készülődő brit kollégáját politikai támogatásáról.

(Yahoo, BBC)

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

4 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34