Iránhoz köthető rakétaalkatrészeket foglalt le egy amerikai hadihajó

Feltehetően Iránhoz köthető korszerű rakétaalkatrészeket foglalt le egy amerikai hadihajó az Ománi-öbölben - közölték amerikai illetékesek szerdán, miközben Donald Trump elnök kormánya folyamatosan nyomást gyakorol Teheránra, hogy megfékezze ténykedését a térségben.

A nevük elhallgatását kérő tisztségviselők azt mondták, hogy a Forrest Sherman romboló a múlt héten tartóztatta fel azt a kishajót, amelynek fedélzetén az amerikaiak az említett alkatrészeket találták - írta az MTI.

A kishajó legénységét átadták a jemeni parti őrségnek a rakétaalkatrészek pedig mostanra az Egyesült Államok birtokában vannak - tették hozzá. Az első információk szerint a szállítmány Jemenbe tartott, s azt az Iránnal szövetséges húszi lázadóknak szánták.

Amerikai hadihajók az elmúlt néhány évben máskor is fogtak már el a húszi lázadó erőknek szánt iráni fegyvereket. A mostani zsákmány ezektől abban különbözik, hogy fejlett (technológiájú) alkatrészekről van szó - mondták az amerikai illetékesek.

Az ENSZ egyik határozata értelmében Teheránnak tilos a Biztonsági Tanács jóváhagyása nélkül fegyvereket szállítani, eladni vagy átadni az ország határain túlra. A világszervezet egy másik, a jemeni polgárháborúra vonatkozó határozata pedig megtiltja a húszi hadurak fegyverekkel való ellátását.

A jemeni konfliktus Szaúd-Arábia és Irán közvetett háborúja, amelyben Teherán a síita húszi lázadókat, Szaúd-Arábia pedig a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erőket támogatja.

A húszik helyi üzemekben állítják elő fegyverzetüket, a külföldi technológiát és az alkatrészeket pedig Iránból vagy máshonnan csempészik be az országba. Hatalmukba kerítették emellett a jemeni hadsereg hagyományos fegyverzetének egy részét, köztük Scud rakétákat, amikor 2014 végén elfoglalták a fővárost. A háborúban részt vevő szaúdi vezetésű koalíció idén júniusban olyan adatot közölt, amely szerint a húszik 226 ballisztikus rakétát vetettek be a háború kezdete óta.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59