Folytatódnak a franciaországi tüntetések

Folytatódott pénteken a nyugdíjreform elleni közlekedési sztrájk Franciaországban, ahol csütörtökön a szakszervezetek szerint csaknem másfél millióan, a rendőrség szerint több mint 800 ezren tiltakoztak az utcákon.

A tömegközlekedésben az előző naphoz hasonlóan pénteken is jelentős fennakadások voltak:

a szuperexpresszeknek 10, a regionális vonatoknak 30 százaléka közlekedett, a pályaudvarok országszerte kihaltak voltak, míg a 14 párizsi metróvonalból tíz zárva tart, s a többi vonalon is csak a reggeli és az esti csúcsforgalmi időkben indulnak el a szerelvények.

A szociális megmozdulás az előzetes bejelentések szerint egész hétvégén folytatódik a tömegközlekedésben, hétfőig nem várható javulás.

Péntek reggel 8 órakor összesen több mint 350 kilométeres dugó volt a Párizs körüli utakon, ami rendkívülinek számít az átlagos 200 kilométerhez képest.

A megmozdulás jövő heti folytatásáról a szakszervezetek napközben egyeztetnek, miközben a kormányzat is bejelentéseket ígér az esetleges engedményekről a reform részleteit illetően.

A szociális partnereket hétfőn fogadja Agnes Buzyn a nyugdíjért felelős egészségügyi és szolidaritási miniszter és Jean-Paul Delevoye, a nyugdíjreformért felelős kormánybiztos. A miniszter jelezte, hogy "meghallotta a franciák dühét" csütörtökön, amikor megállt az élet Franciaországban, s mintegy hetven vidéki városban és a fővárosban a szakszervezetek szerint csaknem másfél millióan, a rendőrség szerint 806 ezren vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen.

Az új rendszer elhagyná a jelenlegi 42 nyugdíjtervet, aminek egy pontozós rendszer venné át a helyét. Eszerint minél többet dolgozik majd valaki, annál magasabb nyugdíjat kap. Nemrég kitolták a nyugdíjkorhatárt 60-ról 62 éves korra (ami még így is OECD átlag alatt van). A reform több nagyon kedvező nyugdíjcsomagot is törölne, valamint akik a 64 éves kor előtt vonulnának vissza, alacsonyabb nyugdíjra számíthatnak. A szakszervezetek attól tartanak, hogy az embereknek tovább kell majd dolgozniuk kevesebb pénzért.

A csütörtöki tüntetés miatt több száz repülőjáratot töröltek, és még a turisztikai látványosságok, mint az Eiffel-torony, Musée d'Orsay vagy a Versailles-i palota is zárva tartottak. Később már arról jöttek a hírek, hogy a rendőrség összecsapott a tüntetőkkel. A rohamrendőrök pajzzsal és könnygázzal oszlatták a tömeget, miután azok mindenféle tárggyal dobálták meg őket, és öt órakor már 87 embert őrizetbe is vettek. Nemcsak a rendőrség, hanem az újságírók is veszélyben voltak. Ez nem tántorította el az Euronews lyoni tudósítóját, aki szentekhez méltó türelemmel végezte a munkáját még azután is, hogy vodkát öntöttek az arcába.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59