Három év után engedték el az irániak a kémkedéssel vádolt amerikait

Egy fogolycsere keretében elengedték azt az amerikai egyetemistát, akit három éven át fogvatartottak Iránban kémkedés vádjával, írja a CNN.  Donald Trump amerikai elnök megerősítette a sajtónak Xiyue Wang szabadon bocsátását, és megköszönte a Svájci kormánynak a segítséget a tárgyalásokban.

"Azoknak az amerikaiaknak a kiszabadítása, akiket fogva tartanak, kormányom számára kiemelten fontos feladat – mondta az elnök. – Folytatni fogjuk a munkát, hogy mindenkit kiszabadítsunk, akiket jogtalanul tartanak fogva a tengerentúlon." 

Xiyue Wang, a Princeton Egyetem doktorandusza, kutatásokat végzett Teheránban, amikor 2016 augusztusában letartóztatták kémkedés vádjával. Wangot Irán hírhedt Evin börtönébe küldték, ahol az ítélet szerint 10 évet kellett volna töltenie. Wangot végül egy iráni tudósra, Masszúd Szoleimánira cserélték ki az amerikaiak. 

Szulejmánit, aki őssejtkutató, az iráni állami média közlése szerint 2018 őszén tartóztatták le az amerikai hatóságok, rögtön azután, hogy landolt a gépe Chicagóban. A tudós állítólag biológiai anyagokat akart Iránba csempészni a teheráni atomprogram miatt elrendelt amerikai szankciók megsértésével, írja az MTI. 

Mindkét ország a másiknak több állampolgárát tartja fogva, és kölcsönösen követelik szabadon bocsátásukat. Washington és Teherán között nőtt a feszültség, mióta Donald Trump tavaly felmondta az Iránnal annak atomprogramjáról 2015-ben kötött hathatalmi megállapodást, és visszaállította az ellene elrendelt büntetőintézkedéseket, amelyek súlyos csapást mértek az iráni gazdaságra.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59