Antal, Antónia
-3 °C
-1 °C
Index - In English In English Eng

Nyolcszázezer tiltakozó, 400 kilométeres dugó Párizsban

000 1MY4XF
2019.12.10. 15:36

Több mint nyolcszázezer embert vártak a francia szakszervezetek kedden az utcákra, hogy Emmanuel Macron francia elnök nyugdíjreformjának terve ellen tiltakozzanak, immáron hatodik napja – írja a France24. A reformokkal kapcsolatban kedden este tervez újra összeülni Macron Edourard Philippe miniszterelnökkel és a kabinet főbb tagjaival, hogy szerdán be tudják mutatni a végső tervezetet. 

Hétfőn ugyan tárgyalt a kormány nyugdíjügyi megbízottja, Jean-Paul Delevoye a szakszervezeti vezetőkkel, utóbbiak viszont nem hajlandóak további egyeztetésekre. 

Kedden leállt a legtöbb párizsi metróvonal, így elképesztő, összesen 400 kilométeres dugó alakult ki reggel 8-ra Párizsban és a környékén, írja a BBC hírösszefoglalója. A TGV gyorsvonatokból csak minden ötödik járt kedden, és az Air France légitársaság is törölte belföldi járatai negyedét, valamint nemzetközi járatai tizedét. Több párizsi múzeum is részlegesen zárva tartott, az operaházak pedig lemondták a kedd estére meghirdetett előadásaikat.

A keddi sztrájk abból a szempontból is érdekes a France24 szerint, hogy sokan ezen a héten mentek be újra munkahelyeikre, miután a múlt héten otthonról dolgoztak a már akkor is gigaméretű sztrájk miatt. A nyolcszázezer tiltakozóhoz akkor többek között csatlakoztak a közlekedési dolgozók, a tanárok, és a tűzoltók, keddre pedig maguk mellé hívták a sárgamellényesek a kórházi dolgozókat is. 

Leginkább a karácsony előtt jól pörgő kiskereskedelem érezte meg a sztrájk hatásait: a Joueclub játékáruház-lánc elnöke szerint a nagyvárosokban 20 százalékkal estek vissza az eladások. Az előző hétvégén pedig sok étterem forgalma esett vissza a felére az étterem- és szállodatulajdonosok szövetségének szóvivője szerint. 

A francia közvéleményt viszont nem annyira zavarják a sztrájkok: 53 százalék támogatja a tiltakozókat, vagy szimpatizál velük

a Journal du Dimanche vasárnap megjelent kutatása szerint.

Macron elnök reformtervei szerint egy egységes nyugdíjbiztosító váltaná fel az eddigi 42 biztosítóból álló rendszert, azonban a szakszervezetek szerint a reform burkolt módon nyugdíjcsökkentést és korhatáremelést hozna. Edouard Philippe miniszterelnök viszont azt mondta, ha nem sikerül minél hamarabb végigvinniük széleskörű, progresszív reformtervüket, akkor

a jövőben ennél csak egy még brutálisabb nyugdíjreform jöhet.

A francia nyugdíjreformmal kapcsolatos helyzetről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.