Németországban minden eddiginél több új terepjárót állítottak forgalomba idén

Több mint egymillió új terepjárót állítottak forgalomba Németországban az év eleje óta, amire soha korábban nem volt még példa – írja az MTI a német szövetségi közúti közlekedési hatóság adataira hivatkozva.

Az újonnan forgalomba állított terepjárók száma, ide értve a városi terepjárókat, azaz SUV-ket is, novemberben lépte át az egymilliós határt, és a hónap végére az 1 millió 30 ezret is elérte, ami 18 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. 

Úgy tűnik, hogy ezek a legnépszerűbb autófajták az országban, hiszen az összes forgalomba állított autó 31 százaléka volt terepjáró vagy SUV. Ferdinand Dudenhöffer német ágazati elemző szerint ha ez a népszerűségi trend továbbra is fennmarad, a terepjárók részaránya már 2025-re elérheti az 50 százalékot. Azonban ha a növekedési ütem mérséklődik, 2030-ra még úgy is meglehet ez az arány. 

Miközben a klímaváltozás világszerte, így Németországban is egyre fontosabb ügyként van számontartva, az autóvásárlási trendekben ez nem igazán mutatkozik meg. 

A duisburgi-esseni egyetem autóipari kutatóintézetének társigazgatója arra számít, hogy továbbra is folytatódni fog a terepjárók előretörése. 

A közlekedési hatóság adatai szerint a 83 millió lakosú Németországban 64,8 millió autónak van forgalmi engedélye. Ennek a döntő többsége, azaz 47,1 millió gépjármű személyautó, amiknek az átlagéletkora 9,5 év. A 2 évnél fiatalabb autók aránya 13,5 százalék.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59