Piroska
-3 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Macronék nem engednek a nyugdíjkorhatár emeléséből

2019.12.11. 13:58

A francia kormány nem hátrál, és a napok óta tartó tömegtüntetések ellenére is folytatja a nyugdíjreformot: 

szerdán megerősítették az egyik legfájóbb pont, a nyugdíjkorhatár emelését.

Az eddigi 62 helyett 64 éves kortól lesz majd jogosult mindenki a teljes összegű nyugdíjhoz, adta hírül az AP hírügynökség. Edouard Philippe miniszterelnök tájékoztatása szerint az új rendszer csak az 1975 után születettekre vonatkozna, az intézkedéseket pedig csak 2022-től – azaz Macron elnök mostani ciklusának utolsó évétől – kezdik el alkalmazni. 

Összehasonlításképp, Magyarországon a nyugdíjkorhatár szintén 64 év, Németországban 65 év 7 hónap, Olaszországban és Izlandon pedig 67 év, írja a The Local összefoglalója. 

Macron nyugdíjreformjának erről és további pontjairól is bővebben írtunk már korábbi összefoglalónkban. A tervek szerint a több-biztosítós rendszert is felváltaná egy egységes biztosító, egységes juttatási rendszerrel – ez a tüntetők szerint pedig nyugdíjcsökkentést hozhat. 

A nyugdíjreform elleni tüntetések már múlt héten elkezdődtek, ezen a héten pedig kedden vonultak gigasztrájkba a szakszervezetek.