Johnson: Mielőtt végeznénk a brexittel, végezzünk a reggelinkkel is

2019.12.13. 10:29

A csütörtöki választáson aratott elsöprő siker után Boris Johnson, a pozíciójában frissen megerősített brit miniszterelnök péntek reggel, nem sokkal helyi idő szerint fél nyolc előtt mondott győzelmi beszédet. Johnson először gratulált mindenkinek, aki hozzájárult a nyolcvanas évek óta nem látott mértékű konzervatív győzelemhez, és azt mondta, éjt nappallá téve dolgozni fog, hogy meghálálja a választók bizalmát, külön utalva azokra, akik életükben először szavaztak a konzervatívokra.

A miniszterelnök szerint a választás eredménye egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen felhatalmazást ad a kormánynak a brexit véghezvitelére.

Ez egyben azt is jelenti, hogy nincsen semmi szükség egy második brexitnépszavazásra, amiért az ellenzék eddig küzdött. Üzent a brit parlament előtt már évek óta tüntető Stop Brexit Embernek is, hogy itt az ideje „zoknit tömni a megafonba”. Johnson szerint a brexit után az ország végre „ura lehet saját törvényeinek, határainak, pénzügyeinek, kereskedelmének és a bevándorlásnak”, és kijelentette: 

nincs „ha”, nincs „de”, az Egyesült Királyság 2020. január 31-én kilép az Európai Unióból.

Johnson ezután előrevetítette az elkövetkező öt év brit politikáját, melyet egy szóval lehetne jellemezni, ez pedig az 

egynemzet-konzervatizmus.

Ez egy jóval mérsékeltebb vonalat jelent, mint azt egyesek várták. Johnson ezt a politikai irányváltást azért teheti meg, mert a kényelmes parlamenti többségének köszönhetően már nem függ annyira a Konzervatív Párt jobbszárnyát képező, Jacob Rees-Mogg által fémjelezett European Research Grouptól, mint az elmúlt hónapokban, amikor a parlamenti többsége még mínusz 45 fős volt, nem pedig plusz 78, ahogy az eredmények péntek reggeli állása mutatja.

Johnson szerint az egynemzet-konzervativizmus abban fog megnyilvánulni, hogy a brexit mellett nagy hangsúlyt fognak fektetni a szociális szektor, legfőképpen az egészségügyi rendszer (NHS) fejlesztésére, mely „minden állampolgár rendelkezésére áll, legyen gazdag vagy szegény”. Mitöbb, az NHS lesz az „egynemzet-kormány legfőbb prioritása”.

Johnson beszéde végén még egyszer megismételte kampányígéretét, miszerint véghezviszi a brexitet. Majd arra biztatta hallgatóságát, hogy „még mielőtt végeznének a brexittel, végezzenek a reggelijükkel is”. 

A miniszterelnök beszédét Michael Gove, Lancaster grófság kancellárja, a miniszterelnök tanácsadója vezette fel. A korábbi igazság- és oktatásügyi miniszter azzal kezdte beszédét, hogy a brit állampolgárok megmutatták mitől olyan nagyszerű ország az Egyesült Királyság azzal, hogy egyértelműen visszautasították Jeremy Corbyn munkáspárti képviselőjelölt „az emberek megosztásán, szélsőségeken és antiszemitizmuson alapuló politikáját”.

Ezután külön üzent az ország zsidó vallású állampolgárainak: 

soha többé nem kell félelemben élnetek.

Ezzel is utalva az antiszemitizmus miatti elégedetlenségre a Munkáspárttal és Corbynnal szemben. A Munkáspárt vezetője korábban barátainak nevezte a a Hamász és a Hezbollah egyes tagjait, brit főrabbi pedig a The Timesba írt cikket, mert szerinte Corbyn nem lépett fel megfelelően a Munkáspárt tagjainak antiszemita kommentjeivel szemben.

Pártjának 1935 óta nem látott mértékű veresége után Corbyn péntek hajnalban bejelentette,

EGY KÖVETKEZŐ VÁLASZTÁSI KAMPÁNYBAN MÁR NEM Ő FOGJA VEZETNI A MUNKÁSPÁRTOT.

Az viszont egyelőre nem egyértelmű, pontosan mikor fog távozni pozíciójából, mivel kijelentette a választási vereség kielemzése alatt még ő akarja vezetni a pártot. Egyesek szerint a lemondásra lehet, hogy csak hónapok múltán fog sor kerülni.