Meggyilkoltak 4 humanitárius dolgozót Nigériában a helyi dzsihadisták

Elhurcolt humanitárius dolgozókat gyilkoltak meg dzsihadisták Nigériában.

Négy elhurcolt humanitárius dolgozót gyilkoltak meg dzsihadisták Nigériában – írja az MTI az Action Contre La Faim francia segélyszervezet pénteki közleménye alapján. A szervezet egyik munkatársa is az elraboltak között van.

A fegyveres csoport, amely a humanitárius dolgozók július 18-i elrablásáért felelős, megölt még négy túszt. Az áldozataik száma így ötre emelkedett. Gondolatban hozzátartozóikkal és a Nigériában tartózkodó kollégáinkkal vagyunk

– írta a szervezet, amely szerint a hatóságok nem teljesítették a túszok szabadon engedésével kapcsolatos felszólításokat. 

A szervezet a dzsihadisták markában maradt utolsó fogoly elengedését követelte. A Grace néven említett túsz az Action Contre La Faim munkatársa, akit szélsőségesek hurcoltak el júliusban két sofőr és a nigériai egészségügyi minisztérium három dolgozójának társaságában az északkelet-nigériai Borno állam Damasak nevű települése mellett a nigeri határ közelében. A hatfős csoporttal tartó harmadik sofőrt még a helyszínen agyonlőtték, egy túszt pedig szeptember végén gyilkoltak meg a szélsőségesek.

A területen iszlamista csoportok tevékenykednek. A Reuters szerint az Iszlám Állam terrorszervezet nyugat-afrikai szárnya (ISWAP) az utóbbi időben kiterjesztette tevékenységét Borno államban.

A civilszervezetet, amelynek célja az éhínség elleni küzdelem, 1979-ben alapították Franciaországban.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34