Impeachment: megszavazták a Trump elleni vádpontokat

Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága 23:17 arányban megszavazta pénteken a Donald Trump elnök alkotmányos felelősségre vonását (impeachment) hivatalosan is elindító eljárás vádpontjait, írta az MTI.

A bizottság párthovatartozás szerint szavazott: vagyis a demokrata párti törvényhozók valamennyien megszavazták a szöveget, a republikánusok pedig egyöntetűen elutasították. A bizottság rekordgyorsasággal döntött: alig tíz perc alatt megszavazta a Trump ellen megfogalmazott két vádpontot, azok után, hogy csütörtökön egész nap vitázott róla, és az éjszakába nyúlóan sem sikerült megállapodásra jutnia, és elnapolta a döntést.

A vádpontok szerint

Donald Trump visszaélt a hatalmával és akadályozta munkájában a kongresszust.

A két vádpontról szóló szöveget a képviselőház egésze elé terjesztik szavazásra. A szavazást várhatóan jövő szerdán tartják. Elemzők szerint bizonyosra vehető, hogy a kongresszus demokrata többségű alsóháza megszavazza az impeachment eljárás megindítását a republikánus elnök ellen. Ezt követően, a törvények értelmében, az ügy a szenátus elé kerül, ahol az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke, John Roberts vezetésével lefolytatják a pert az elnök ellen.

Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője csütörtök este egy televíziós interjújában azt hangoztatta: „Zéró esélye” van annak, hogy elmozdítsák hivatalából Donald Trumpot. Az elnök alkotmányos felelősségre vonási eljárását a demokrata párti törvényhozók egy Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti júliusi telefonbeszélgetés miatt kezdeményezték, mert Trump felvetette, hogy korrupciós vizsgálatot kellene indítani Kijevben a demokraták elnökjelölt-aspiránsa, Joe Biden volt alelnök és fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiben.

Az eljáráshoz vezető képviselőházi meghallgatásokat összegző bizottsági jelentés a meghallgatásokból azt a következtetést vonta le, hogy Donald Trump fehér házi megbeszéléseket, katonai segélycsomagot és más hivatalos csatornákat is felhasznált, hogy újraválasztásához külföldi segítséget vegyen igénybe. Donald Trump péntek délelőtt a Fehér Házban újságíróknak azt mondta: nem zavarja őt, ha az impeachment eljárás hosszasan elhúzódik. Nancy Pelosi demokrata párti házelnök szerinte tisztában van azzal, hogy az egész eljárás „csalás”. Hozzáfűzte: szeretné végre látni, hogy ki volt a Zelenszkijjel folytatott telefonbeszélgetéséről szóló információ kiszivárogtatója.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59