Tüntetés Franciaországban: a kórházi dolgozók is sztrájkolnak

13. napja sztrájkolnak a franciák Párizsban a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen, aminek egyik leginkább kritizált pontja az, hogy az eddigi 62 év helyett 64 éves kortól lesz csak jogosult mindenki a teljes összegű nyugdíjra. Kedden tanárok, orvosok, ügyvédek és az Eiffel-toronynál dolgozó alkalmazottak is beszüntették a munkát, a vonatvezetők pedig továbbra is tüntetnek az intézkedések ellen. A 16 metróvonal közül mindössze 2 közlekedik hagyományos menetrend szerint kedden, és a nagysebességű TGV vonatok mindössze negyede használható. A tüntetésben a nemzetközi járatok is érintettek, írja az Associated Press.

A szülők és diákok kedden bezárt iskolákkal találták szembe magukat, míg a kórházak követelik az alkalmazottaikat, hogy legalább az alapvető egészségügyi ellátásokra menjenek be dolgozni – ugyanis a nővérek, az orvosok és a gyógyszerészek is tüntetnek ma az egészségügyi rendszer megmentéséért. A rendőrség kordonokkal vette körbe a francia köztársasági elnök hivatalos rezidenciáját, az Élysée-palotát, kedd délelőttre ugyanis újabb tüntetési hullám várható, esetleges erőszakos cselekményekkel.

A tüntetés várhatóan karácsonykor is folytatódik, ha a kormány nem hátrál, márpedig nem úgy tűnik: múlt héten ugyanis megerősítették, hogy a nem kívánnak változtatni a reformon. Macron nyugdíjreformjának erről és további pontjairól is bővebben írtunk már korábbi összefoglalónkban. A tervek szerint a több-biztosítós rendszert is felváltaná egy egységes biztosító, egységes juttatási rendszerrel – ez a tüntetők szerint pedig nyugdíjcsökkentést hozhat.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59