Ágnes
2 °C
11 °C

Halálra ítélték Pervez Mussaraf volt pakisztáni elnököt

2019.12.17. 10:11

Hazaárulás az alkotmány megsértése miatt halálbüntetésre ítélte egy háromtagú bírói testület kedden Pervez Mussarafot, aki 2001 és 2008 között Pakisztán államfője volt, írja a BBC. Mussaraf 2016 óta Dubajban van, ahol orvosi ellátásban részesül – innen küldött videóüzenetet is ebben a hónapban, amiben azt mondta, az egész ellene folyó eljárás és ügy alaptalan. 

De mi ez az ügy?

Mussaraf ellen azért indult eljárás, mert a politikus a hadsereg egykori vezetőjeként, 2007-ben szükségállapotot vezetett be, és felfüggesztette az alkotmányt, valamint börtönbe küldte a legfelsőbb bíróság azon tagjait, akik nem voltak hajlandók elfogadni a döntését, írja az MTI. Musarraf a bíróságon ártatlannak vallotta magát. A tárgyalást korábban biztonsági okokból többször is elhalasztották, ráadásul Mussaraf a bírói végzések ellenére többször is megtagadta, hogy megjelenjen a bíróságon. Mussaraf most sem volt jelen.

Musarraf ellen öt pontban emeltek vádat, ő ezek mindegyikében ártatlannak vallotta magát. A volt államfő ellen korábban Benazir Bhutto volt kormányfő meggyilkolásának ügyében is folyt eljárás, azzal vádolták, hogy nem tette meg a megfelelő lépéseket Bhutto védelmében. Musarrafot végül szökevénynek nyilvánították és elkobozták a vagyonát.