Három hónappal a szavazás után van előzetes eredménye az afgán elnökválasztásnak

Az előzetes eredmény szerint a hivatalban lévő Asraf Gáni államfő megszerezte a szavazatok 50,6 százalékát a szeptemberben tartott elnökválasztáson, így már az első fordulóban újraválasztották Afganisztán elnökévé, jelentette be vasárnap a helyi választási bizottság Kabulban.

Afganisztánban szeptember 28-án tartottak elnökválasztást, ám az eredmény ismertetése állítólagos visszaélések és technikai problémák miatt eddig váratott magára.

Az eredmény ellen a többi jelölt még jogorvoslattal élhet, így még nem végleges.

Gáni kihívója ismét Abdulla Abdulla miniszterelnök volt, aki korábban bejelentette, hogy nem ismeri el az eredményt, és a voksok újraszámolását is megakadályozta, mert azt követelte, hogy semmisítsenek meg 300 ezer olyan szavazatot, amelyeket szerinte jogellenesen vettek figyelembe. Abdulla az előzetes eredmény szerint 39,5 százalékot kapott.

Abdulla Abdulla legutóbb is megmérette magát Gánival szemben az elnökválasztáson, és akkor is csalást kiáltott, és nem ismerte el a voksolás eredményét. A választás után akkor nem is hirdettek eredményt, hanem Gáni és Abdulla megállapodott a hatalommegosztásban. Így lett Gáni államfő, Abdulla pedig miniszterelnök, írja az MTI.

A romló biztonsági helyzet és a politikai rendszerbe vetett bizalom széles körű megingása miatt nagyon alacsony volt a részvétel az elnökválasztáson. A 13,5 millió választásra jogosult közül 9,6 millióan regisztráltak, ám a választási bizottság végül csak 1,8 millió érvényes voksot tudott összeszámolni.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

4 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34