787 milliárd forintnyi összeget sorsoltak ki a spanyol lottón

2,38 milliárd eurónyi (azaz 786,6 milliárd forintnyi) nyereményt osztottak szét vasárnap a világ legnagyobb lottózásán, a hagyományos karácsonyi spanyol El Gordón, írja a BBC. A madridi Királyi Színház előtt tucatnyian álltak sorba bizarrnál bizarrabb kosztümökben, hogy élőben vehessenek részt az immár kétszáz éve hagyománynak számító sorsoláson. 

Nemcsak ők, hanem szinte egész Spanyolország játszott:

a sorsolás tévéközvetítése 1957 óta minden évben az egyik legnézettebb műsornak számít, és több mint három órán át tart. 

A lottó úgy épül fel, hogy minél többen nyerhessenek rajta, vagy legalábbis nyerjék vissza a szelvény árát: a sorsoláson 100 ezer számsor vett részt, és minden egyes számsorhoz 170 szelvényt adtak el. Az egyes szelvényeket pedig tízfelé lehetett bontani, így a legolcsóbb jegy a lottóra 20 euróba került. 

A legnagyobb nyertes 4 millió eurót (átszámítva 1,3 milliárd forintot) vihetett haza, viszont több ezren nyertek kisebb, de így is jelentős összegeket.

Az El Gordo (magyarul: A Kövér) társasági esemény is: spanyolok milliói izgulják végig a húzást családosan, vagy barátaikkal együtt. Azt, hogy pontosan hányan nyertek az El Gordóval, nem tudni, a szelvények kiosztása miatt ugyanis szinte lehetetlen végigkövetni, ki hány jegyet vásárolt. 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

4 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34