Antal, Antónia
-6 °C
-2 °C

Pop-folk énekes kavarná meg a horvát elnökválasztást

K EPA20191220010
2019.12.22. 11:11

Vasárnap elnökválasztást tartanak Horvátországban, az első fordulóban a mostani elnökasszonynak, Kolinda Grabar-Kitarovićnak tíz kihívója van. Kettő emelkedik ki közülük: a szociáldemokrata exkormányfő Zoran Milanović és a független pop-folk-énekes és üzletember Miroslav Škoro. A választás előtti kutatások szerint egyikük sem tudja majd elérni vasárnap a szavazatok abszolút többségét, így a jelöltek számára a cél a bejutás a január 5-i második fordulóba.

A választásra jogosultak Horvátországban és a diaszpórában este 19 óráig adhatják le voksaikat, a részeredményeket pedig már 20 órától közli a választási iroda, írja az MTI. Horvátországban ugyan a kormány és a parlament a fő döntéshozó szerv, de az elnök is ráhatással van az ország külpolitikájára, és általában nagy erkölcsi tekintéllyel bír – emiatt pedig fajsúlyosabb szereplője is a politikának, mint Magyarországon a köztársasági elnök.

A regnáló elnökasszony

A legesélyesebb jelölt az újraválasztásra pályázó Kolinda Grabar-Kitarović, aki 2015 óta Horvátország köztársasági elnöke. Előtte volt már európai integrációs és külügyminiszter a horvát kormányban 2005 és 2008 között, majd kinevezték az ország washingtoni nagykövetévé, ahol 2011-ig maradt hivatalban. Diplomáciai pályafutását Brüsszelben folytatta a NATO-főtitkár tanácsadójaként, majd a 2014. évi téli elnökválasztáson a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség indította elnökjelöltként – ahogyan most is. 

Az elnökasszony magát a „polgárok hangjának” nevezte a keddi elnökjelölti tévévitában, kampányát pedig elsősorban a kivándorlás problémájára építette, írja a Total Croatia News. Grabar-Kitarović már évek óta beszél kivándorlási válságról, ugyanis tavalyi adatok szerint csak Németországban és Ausztriában 450 ezer horvát állampolgár dolgozik – ez a horvát összlakosság tíz százaléka. 

A demográfiai problémák miatt pedig összeomolhat a nyugdíjrendszer, a munka- és az egészségügyi rendszer is 

– ennek a megelőzését tűzte ki fő céljául a következő ciklusára az államfő, aki tavaly rendkívüli állapotot is kihirdetett az országban a kivándorlási helyzet miatt.

Kihívója, az exkormányfő

Grabar-Kitarović legerősebb ellenfelének tűnik az egykori kormányfő, Zoran Milanović: ő 2011 és 2016 között volt Horvátország miniszterelnöke a Szociáldemokrata Párt (SDP) színeiben. Kormányzása idején tört ki a 2015-ös menekültválság is, ahol ugyan erősen kritizálta Milanović a budapesti kormány hozzáállását a kérdéshez, végül ők is a magyar módszert választották.

Mindenkit tovább buszoztattak a határokig, áttolva a problémát a szomszédokra, amilyen gyorsan csak lehet – így alig két hónap alatt több mint 330 ezer menekült zúdult át az országon. A kormányt a következő választáson megbuktatták, és a jobboldali HDZ vezette koalíció vette át a hatalmat – amivel viszont 

Milanović szerint a jobboldal „az uralma alá hajtotta” a nyugat-balkáni országot.

„Ez nem egy normális Horvátország“ – mondta többször is Milanović a kampány során: szerinte a kormány jelentéktelen ügyekkel foglalkozik, miközben egyre több ország előzi meg teljesítményében a horvátokat minden területen. Az exkormányfő szeretné visszaállítani az elnöki hivatal tekintélyét, és magát a „normális” jelöltnek mutatta be.

A populista harmadik

A két nagy politikai tábor jelöltjén kívül pedig színre lépett egy harmadik, független aspiráns is, Miroslav Škoro. Az ország egyik legnépszerűbb pop-folk énekese már dalaiban is sokszor pengetett nacionalista húrokat – egyik legismertebb nótája a Sude mi (Elítéltek), amit Ante Gotovina horvát tábornok tiszteletére írt zenész barátjával, Marko Perković Thompsonnal.

Zenei pályája mellett sikeres üzletemberként tartják számon Horvátországban, sőt, rövid ideig parlamenti képviselő is volt a HDZ színeiben. Most viszont mégsem ők, hanem a konzervatív Most (Híd) nevű párt támogatja kívülről a független jelöltet, több elitellenes radikális jobboldali mozgalom mellett. 

„Most vagy soha!“ mottójú populista kampányával radikális változást akar elérni a horvát politikában, szerinte ugyanis az elnökasszony és az exkormányfő mindössze „ugyanazon rendszer két arca“. Az elnökjelölti vitán azt mondta, Grabar-Kitarović nem teljesített annyit az elmúlt öt évben, mint amennyivel a kampányában dicsekszik, Milanović pedig nem volt jó miniszterelnök, így államfőnek sem lenne alkalmas. „Ha Škoróra szavaztok, a népre szavaztok“ – mondta magáról Škoro, aki szerint üzletemberként ő a legalkalmasabb ember a korrupció elleni küzdelem terén.

Kampányában egyébként legtöbbször a horvát nacionalista tábor fő témáiról beszélt:

a horvát-szerb határvita rendezéséről, „a szerb fasiszták által ellopott kulturális javakról“, és persze a boszniai horvátok kérdéséről. A háromnemzetiségű Bosznia-Hercegovinában ugyanis csak a szerbeknek van önálló köztársaságuk, míg a bosnyákok a horvátokkal együtt alkotnak egy konföderációt. Škoro szerint viszont a horvátoknak is joguk lenne a saját területük feletti irányításhoz, és az önálló politikai képviselethez.

Három esélyes, nyolc esélytelen

Rajtuk kívül még nyolcan mérettetik meg magukat a vasárnapi választáson:

  • Mislav Kolakušić egykori bíró és európai parlamenti képviselő;
  • Dario Juričan (avagy nemrég anyakönyveztetett nevén: Milan Bandić) filmrendező és performansz-művész, aki a zágrábi polgármester Milan Bandić ellen folytat kampányt;
  • Dejan Kovač közgazdász;
  • Dalija Orešković, a horvát parlament összeférhetetlenségi bizottságának volt elnöke;
  • Ivan Pernar parlamenti képviselő a magáról elnevezett párt színeiben;
  • Anto Ðapić egykori parlamenti képviselő, és Eszék korábbi polgármestere;
  • Katarina Peović, a baloldali Munkásfront jelöltje; és
  • Nedjeljko Babić.

A közvélemény-kutatók szerint ők nyolcan legfeljebb egy-két százalékot érhetnek el az első fordulóban – esetleg Kolakušić egy kicsivel többet. A három dobogós szereplő között viszont nagyon szoros eredmény várható, és egyelőre kérdéses, kik juthatnak be a második fordulóba. A Europe Elects két kutatást szemlézett a választás előtt, és mindkettő más-más eredményt vár vasárnapra.

Míg a 2x1 Komunikacije szerint Milanović végez majd az élen, a Promocija Plus kutatása Grabar-Kitarovićot várja győztesnek. Azonban mindkét közvélemény-kutató szerint Škoro esik majd ki vasárnap a hármas élbolyból – feltehetően azért, mert ő is ugyanarra a konzervatív, jobboldali bázisra hajt, mint a mostani elnökasszony.

Borítókép: Kolinda Grabar-Kitarovic hivatalban levő államfőt, a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltjét hallgatják támogatói egy választási kampányrendezvényen Zágrábban 2019. december 19-én Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat